A NASA keddi közlése szerint a 2016-os évre, illetve 2017 első felére vonatkozó szerződés hat asztronauta oroszországi felkészítését, az orosz Szojuz űrhajókkal való szállítását, valamint tartalék űrhajó rendelkezésre állását tartalmazza, s ezért összesen 424 millió dollárt fog fizetni az amerikai űrhajózási hivatal, azaz utasonként 70,6 millió dollárt. A fejenkénti összeg így 5,6 millióval magasabb az előző szerződés árainál.
Mint Charles Bolden, a NASA igazgatója blogbejegyzésében kifejtette, azért kényszerültek megkötni egy következő szerződést Moszkvával, mert az amerikai kongresszus csökkentette a Barack Obama elnök által az űrhajózás számára kért 821 millió dolláros 2014-es költségvetési keretet, amelyből a NASA az amerikai magáncégekkel együttműködésben folytatott űrhajófejlesztéseket finanszírozná.
„Mivel az elnök által kért tétel nettó értékben csökkent, nem leszünk abban a helyzetben, hogy 2017 előtt amerikai magánűrhajókkal bocsássuk fel az asztronautákat” – panaszolta Bolden.
Az orosz Szojuz űrhajók jelenleg az egyedüli eszközök, amelyekkel a nemzetközi űrállomás személyzetének váltását meg lehet oldani, miután 2011 júliusában végleg leállították az amerikai űrrepülőgép-programot. Oroszország azóta minden újabb szerződésben egyre magasabb árat szab az amerikai félnek.
A szerződéseket azért kell ennyivel előre megkötni, mivel a Szojuzok gyártása egyenként három évet vesz igénybe.