Célzott elhallgattatás? Törölték a blogger fiókjait

Előzetes figyelmeztetés nélkül törölték egy a kormánnyal szemben kritikus író és blogger mikroblogfiókjait a kínai hatóságok – a mikroblogolók szerint célzott elhallgattatásról van szó.

NT
2013. 05. 14. 14:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az idén 39 éves, 2008-ban a Man ázsiai irodalmi díj jelöltjeinek listájára is feljutó Hao Csün, vagy ismertebb nevén Muzsung Hszüe-cun a „kínai Twitterként” is emlegetett, tavaly év végén már 380 milliónál is több felhasználót jegyző Sina mikroblog „hírességei” meghatározó alakjának számított. A bloggernek év elején több mint 1,85 millió követője volt, aktuális társadalmi kérdésekről, a kínai politikai vezetésről, korrupcióról és cenzúráról szóló bejegyzéseit gyakran tízezrek továbbították alig pár óra leforgása alatt.

Muzsung felhasználói fiókjait a hét végén két másik mikroblogról is törölték, s lehetetlenné tették ismételt regisztrációját. Az író korábbi nyilatkozataiban úgy fogalmazott: a mikroblogok és a technológia a demokrácia felé tolja a kínai társadalmat is, amely „hosszú és keserves” út után elérkezik majd egyszer oda.

A Kína-szerte és nemzetközileg ismert és elismert író és véleményvezér követői kemény kritikával válaszoltak annak „eltűnésére”, Muzsung rajongói klubot létrehozva már egy nappal annak kitiltása után. A felháborodott mikroblogolók azt hangoztatták: nem adják fel a véleményük szabad kifejezéséért folytatott harcot, „minden kitiltott Muzsung helyett ezer másik jön majd” – írta egyikük.

Több befolyásos mikroblogoló, így például a 40 millió követőt magáénak tudó Kaj Fu-li, a kínai Google korábbi vezére is sajnálatát fejezte ki, mondván, az író fiókjának törlésével a Sina mikroblog minősége sérül. Kaj mellett több más, milliós követőszámmal rendelkező véleményvezér is úgy fogalmazott: maga is jobban oda fog figyelni, mit tesz közzé a közösségi felületen. Mások arra hívták fel a figyelmet, hogy a korábbi hetekben több befolyásos mikroblogoló fiókját is bezárták, miután a kínai vezetés május elején fokozott harcot hirdetett a pletykák terjesztői ellen. Valójában a dolgok valós oldalára rámutató értelmiségiek ellehetetlenítése zajlik – fogalmaz élesen egy mikroblogoló.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.