Ezen szemlélettel szemben foglalt állást Ferenc pápa

A munkahelyteremtés elősegítésére és a hátrányos helyzetűek melletti szolidaritásra szólította fel szerdai audienciáján a politikusokat Ferenc pápa.

TK
2013. 05. 01. 11:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A katolikus egyházfő a szokásos szerdai általános kihallgatáson – amely ezúttal egybeesett a munka ünnepével – a munka világának helyzetére összpontosította beszédét, különleges hangsúlyt helyezve a munkaerőpiac bővítésére. Állást foglalt a túlzottan „gazdaságközpontú” szemlélet ellen, amely ellentétben áll a társadalmi igazságosság elveivel. „Azzal a felhívással fordulok a politikusokhoz, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt a munkaerőpiac fellendítéséért” – mondta a pápa a Szent Péter téren összegyűlt több ezres tömeg előtt.

Ha valakit nem fizetnek meg rendesen a munkájáért, ha nem adnak számára munkát csak azért, mert a vállalkozás pénzügyi mérlege a szempont, az Isten ellen való vétek – mondta Ferenc pápa. Szerinte ugyanis a munka az isteni szeretet tervének a része. Kötelességünk a teremtett javakat védeni és művelni, a munka alapvető fontosságú az emberi méltóság szempontjából, hiszen a munka tesz bennünket hasonlatossá Istenhez, aki maga is szüntelenül dolgozik, cselekszik – fejtette ki az egyházfő. A munka tehát több, mint puszta kenyérkereset – hangsúlyozta.

Az egyházfő szerint a társadalom nem igazságos, ha nem biztosít mindenki számára munkát, vagy ha kizsákmányolja a dolgozókat. Ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy a bangladesi házomlásban meghalt embereket mindössze havi 38 eurónak megfelelő összegért dolgoztatták. Ez rabszolgamunka, ami megengedhetetlen – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.