Ferenc pápa fogadta a libanoni elnököt

Egyebek között a szíriai helyzetről folytatott eszmecserét Ferenc pápa és Misál Szulajmán libanoni elnök pénteken a Vatikánban.

NT
2013. 05. 03. 17:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egyházfő a pápai dolgozószobában fogadta az elnököt, akivel elsősorban a szíriai konfliktusról tanácskozott, illetve a konfliktus libanoni hatásáról, főleg ami az ott élő keresztény közösséget illeti. A négyszemközti megbeszélés témáiról vatikáni diplomáciai források számoltak be az újságíróknak. Szulajmán egy 19. századi Szűz Mária-ikont adott ajándékba Ferenc pápának. A libanoni elnök Tarcisio Bertone szentszéki államtitkárral is találkozott.

A közel-keleti térségben Libanonban él a legnépesebb keresztény közösség, a több mint négymillió libanoninak közel negyven százaléka keresztény, ezért kiemelt szerepet tölt be a Vatikán számára. Ezt hangsúlyozta XVI. Benedek tavaly szeptemberi libanoni látogatása során is.

Libanoni keresztény fiatalok írták az idei húsvéti meditációk szövegét, melyek nagypéntek este a római Colosseumnál tartott keresztút állomásain hangzottak el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.