Hónapok óta készülődtek az államcsínyre

A csádi biztonsági erők meghiúsítottak egy hónapok óta készülődő államcsínyt, amely Idrisz Débi elnök kormányának megdöntésére irányult – jelentette be szerda éjjel a szaharai ország tájékoztatási minisztere.

WA
2013. 05. 02. 7:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Ma, május 1-jén rossz szándékú egyének egy csoportja a köztársaság intézményeinek destabilizálására irányuló akciót akart végrehajtani” – közölte az állami tévében Haszán Szilla Bakari. „Nem számoltak azonban a biztonsági erőkkel, amely 2012 decembere óta nyomon követte tevékenységüket, és ma reggel semlegesítette őket” – tette hozzá a miniszter.

A gazdaságilag gyenge egykori francia gyarmat puccsok és lázadások sorát élte meg 1960-as függetlenné válása óta. Idrisz Débi maga is lázadó katonák élén vonult be 1990-ben a fővárosba, N’Dzsamenába, hogy megkaparintsa a hatalmat. Azóta négy választást nyert, és igyekezett a Nyugat nélkülözhetetlen szövetségesévé tenni magát a Száhil övezet al-Kaidához kötődő iszlamista fegyveres csoportjaival szemben.

Bakari közölte, hogy az összeesküvéssel gyanúsítottakat átadták az államügyésznek. Többet azonban nem árult el sem az őrizetbe vettek személyéről, sem a puccskísérlet részleteiről.

Katonai források a Reutersnak elmondták, hogy a biztonsági erők szerdán a hadsereg soraiból többeket letartóztattak. Őrizetbe vettek legalább egy ellenzéki parlamenti képviselőt is, mint azt családja közölte.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.