Amikor Shinzo Abe 2007 szeptemberében egyévnyi miniszterelnökség után lemondott posztjáról, a japánok többsége politikai szempontból lemondott a krónikus betegségektől is sújtott vezetőről. Nem egészen öt hónappal újabb ciklusának kezdete óta Abe gyakorlatilag újjászületett. Erőteljes költségvetési és növekedési politikájának a célja, hogy kirángassa Japánt a több mint két évtizede tartó stagnálás állapotából. A távol-keleti ország geopolitikai és alkotmányos átalakítása révén a miniszterelnök célja, hogy Japán ismételten a világhatalmak sorába emelkedjen.
Megválasztása óta a tokiói tőzsde 55 százalékot emelkedett, míg az idei első negyedévben a fogyasztás 3,5 százalékot bővült. A választók 70 százaléka elégedett a miniszterelnök teljesítményével, így a kormányzó Liberális Demokrata Pártnak (LDP) minden esélye megvan arra, hogy a júliusi felsőházi választáson diadalmaskodjon, így a törvényhozás mindkét házában kötöttség nélkül tevékenykedhetnek. Az erős felhatalmazásra szüksége is van az LDP-nek, mivel a gazdaság beindítása hatalmas feladat.
Napjaink japán gazdasági teljesítménye megegyezik az 1991-essel, míg a tőzsde bár kiváló teljesítményt nyújt, de az index értéke csupán egyharmada a korábbi csúcsnak. Amíg a japán munkaerő mérete egyre kisebb, addig egyre több idősről kell gondoskodnia a társadalomnak, ráadásul a cégek és az emberek innovációs teljesítménye egyre gyengébb, ami szintén a versenyképesség javulása ellen hat. Ha Abe csak ígéretei felét teljesíti, már akkor is nagy miniszterelnökként fog bevonulni a japán történelembe.
Ami a korábbi évtizedekkel szemben megnehezíti Japán mozgásterét, az egyértelműen Kína, amely 2010-ben előzte meg a szigetországot, így a világ második gazdaságává vált. A kínai gazdasági erősödéssel egy időben többek között a Senkaku- és Okinawa-szigetek hovatartozásának a megkérdőjelezésével próbált nyomást gyakorolni Peking Tokióra. Abe úgy látja, hogy pontosan a kínai kihívás lehet képes arra, hogy felrázza az apátiából és a passzivitásból a japán társadalmat. Szerinte csak egy gazdag Japán lehet képes a sikeres önvédelemre. Az „Abenomics” nem csupán a költségvetési expanzió és a monetáris lazítás gazdaságpolitikája, hanem egy nemzetbiztonsági doktrína.
Eddig körülbelül 100 milliárd dolláros élénkítőcsomagot jelentett be a miniszterelnök, valamint a japán jegybank erőteljes pénznyomtatási politikába kezdett, ami a jen gyengüléséhez, de egyben az export felfutásához vezetett. Abének emellett természetesen strukturális reformokra is szüksége lesz a sikeres gazdaságpolitikához, amelynek egyik legújabb eleme az eddig meglehetősen zárt hazai mezőgazdasági szektor megnyitása a térség többi állama előtt.
A miniszterelnök politikájának egyik legfőbb veszélye, hogy a gazdaság, ahogy az korábban történt, elkezd majd lassulni, ami gátat szabhat a további átalakulásnak. A különféle gazdasági lobbik az LDP-n belül is helyet foglalnak, így idővel Abe a saját pártjával is konfrontálódhat. A másik veszélyforrás külföldről jöhet, mivel egy a korábbiakkal szemben erőteljesebb retorikát használó Japán félelmet kelthet a szomszédos országokban, ami később a kereskedelem visszaesésében jelenhet meg. Összességében Abének egy Kínával való felesleges háborúskodás helyett, a gazdaság megerősítésére kell helyeznie a hangsúlyokat.
