Leáldozóban a szomáliai kalózok csillaga

Olyan hatékony a szomáliai kalózkodás elleni küzdelem, hogy a kalózok közel egy éve nem voltak képesek sikeres akciót végrehajtani – közölte egy amerikai diplomata.

WL
2013. 05. 03. 12:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az amerikai diplomata a nemzetközi haditengerészeti erők összehangolt erőfeszítéseinek és a hajók fokozott biztonsági intézkedéseinek, így a fegyveres őrök alkalmazásának tulajdonítja a sikert. Vannak azonban más tényezők is, köztük mintegy 1140 szomáliai kalóz bebörtönzése 21 országban, „ami kezdte megfakítani a kalózkodás dicsőségét” – tette hozzá.

Szomáliai tengeri kalózok 46 hajót raboltak el 2009-ben, 47-et 2010-ben, de csak 25-öt 2011-ben, ami az új fedélzeti védelem hatékonyságát mutatta. 2012-ben 75 támadást jelentettek a szomáli partok közeléből és az Ádeni-öbölből – szemben a 2011-es 237-tel –, s a támadók csak 14 hajót tudtak elrabolni  a Nemzetközi Tengerészeti Hivatal (IMB) adatai szerint.

„A kalóztámadások száma legalább 75 százalékkal csökkent – mondta Donna Leigh Hopkins egy interjúban. – Vannak még támadások, de 2012 májusa óta nem volt sikeres akció. Május 12-én lesz az egyéves évfordulója annak, hogy nem sikerült hajót elrabolni Szomália partjai közelében.”

A szomáliai kalózkodás elleni küzdelem állását vitatták meg szerdán az ENSZ-ben a 85 országot, nemzetközi szervezeteket és a magánszektor képviselőit tömörítő kontaktcsoport tanácskozásán. Hopkins és a csoport jogi bizottságának elnöke, Thomas Winkler dán nagykövet hangsúlyozta, hogy az eredmények ellenére nincs ok önelégültségre, mert az elrabolt hajókért és legénységükért megszerezhető millió dolláros váltságdíjak még sok fiatalt csábítanak e tevékenységre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.