Mérgezett joghurt végzett az óvodásokkal

Mérgezett joghurttól halt meg egy öt- és egy hatéves kisgyerek az észak-kínai Hopej tartományban.

WL
2013. 05. 03. 8:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A sajtóban, a netes médiában és a közösségi oldalakon is nagy felháborodást keltett annak a nőnek az esete, aki szándékosan patkánymérget fecskendezett egy flakon joghurtba, majd megkért valakit, hogy néhány jegyzetfüzettel együtt helyezze az út mellé.

A csomagot egy nagymama vette magához, aki unokáit az óvodába kísérte. A joghurtot az után adta oda nekik, hogy két lányunokáját délután hazavitte. Nem sokkal később mindketten rosszul lettek, egyikük útban a kórházba, a másik később, a kórházban halt meg. A joghurtból a nagymama is evett, nála is mérgezés tünetei jelentkeztek, de ő túlélte.

A rendőrség tájékoztatása szerint az óvoda vezetője bevallotta, hogy ő fecskendezte bele a mérget a joghurtba, s kért meg egy férfit, hogy a füzetekkel egy másik óvodához vezető út mellé tegye le. A jelek arra mutatnak, hogy a két intézmény közötti konkurenciaharc indította az egyik óvoda vezetőjét a lépésre. A gyanúsítottakat őrizetbe vették.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.