Obamáék hazudtak az amerikai népnek?

Obama stábja teljesen átírta a CIA jelentését a bengázi konzulátuson történtekről – a kampány, úgy tűnik, fontosabb volt, mint az igazság.

Kovács N. László
2013. 05. 12. 21:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bengázi konzulátus ellen intézett, 2012. szeptember 11-ei támadásban négy amerikai állampolgár vesztette életét – köztük J. Christopher Stevens nagykövet is. Néhány nappal korábban jelent meg az iszlámot gúnyoló, Muszlimok ártatlansága című film, a helyi szélsőséges muzulmánok ezen feldühödve kezdtek tüntetni az amerikaiak ellen, aztán a harag spontán támadásba csapott át, ez okozta a tragédiát. A kormány legalábbis ezt közölte a támadást követő hetekben – a baj csak az, hogy a fenti állítások közül valószínűleg egy sem igaz.

Felülről jött az utasítás

Az ügy azzal kezdődött, hogy kongresszusi képviselők és egyéb állami alkalmazottak felkérték a CIA-t, hogy szedje pontokba a legfontosabbakat – mi történt, ki áll a támadás mögött stb. A titkosszolgálat gyorsan reagált: az amerikai konzulátust előre eltervezett terrortámadás érte, közölték, a tettesek pedig (vélhetően az al-Kaidához köthető) iszlám szélsőségesek voltak, és egyébként is, az ügynökség már április óta figyelmeztet a veszélyre. A CIA továbbküldte a dokumentumot a külügyminisztériumba, ahonnan 45 perc múlva megérkezett az elégedetlen válasz Victoria Nuland szóvivőtől: az anyagot át kell írni, mert rossz színben tünteti fel a minisztériumot és így közvetve a kormányt is. „A képviselők majd azzal támadnak minket, hogy nem törődtünk a figyelmeztetésekkel. Ezt akarjuk?” – írja Nuland egy, azóta nyilvánosságra került e-mailben.

Változik a történet

Gyors egyeztetés kezdődött, melyben  a dokumentumok tanúsága szerint az Obama-féle belső kör apraja-nagyja részt vett: sajtófőnökök, külpolitikai tanácsadók, és így tovább. Végül Jake Sullivan, Hillary Clinton akkori külügyminiszter-helyettes sajtófőnöke és egy pár titkosszolgálati személy közösen készítette el az összesen tizenkétszer átjavított verziót. A figyelmeztetésre vonatkozó sorok eltűntek, a megtervezett terrortámadásból spontán demonstráció lett, az al-Kaidával együttműködő terroristákból pedig egyszerű szélsőségesek. Nem csoda, hogy David Petraeus (azóta megbukott) CIA-igazgató „használhatatlannak” nevezte a dokumentumot, ám főnökei iránti lojalitásból szemet hunyt a pontatlanságok fölött. Az ügynökség így áldását adta a dologra, másnap pedig Susan Rice ENSZ-nagykövet már a „feljavított” adatokat vitte egy televíziós adásba – innen nem volt visszaút.

A republikánusok hónapok óta szajkózzák, hogy a bengázi üggyel valami nincs rendben, ám Obama és csapata sorozatosan elutasították a támadásokat. A botrány most két esemény miatt kapott ismét lángra: egyrészt nyilvánosságra került egy sor kormányzati belső e-mail, melyekből most először lehet összerakni a fent ismertetett eseménysorozatot. Másrészt egy „belső ember” is felszólalt a külügyminisztérium ellen: Gregory Hicks, a rangban második líbiai diplomata kongresszusi kihallgatásán megerősítette a fentieket: nem volt tüntetés, terroristák támadtak a konzulátusra, az adatokat politikai célból másították meg. „Megdöbbentem, amikor meghallottam, miket beszél Rice. Leesett az állam, szégyelltem magam” – fogalmazott Hicks, akit azóta alacsonyabb pozícióba helyeztek  – szerinte nem véletlenül.

Watergate-szintű ügy?

A republikánusok most igyekeznek addig ütni a vasat, amíg meleg. Darrel Issa, az alsóházi vizsgálóbizottság elnöke további meghallgatásokat tervez, és úgy fogalmazott, a „Fehér Ház gyakorlatilag hazudott az embereknek”. John Boehner házelnök további dokumentumokat kért be a vizsgálat számára, és közölte, akár bírósági kérelmet is benyújt, ha a kormány nem bocsátja azokat rendelkezésére. Rand Paul szenátor 2016-os lehetséges ellenfele, Hillary Clinton felelősségét firtatta („remélem, ezek után soha nem kerül kormányzati pozícióba”), John McCain szenátor szerint „a kormányzat eltussolta a baklövését”, Lindsey Graham szenátor pedig egyenesen a Watergate-botrányhoz hasonlította az ügyet. A Fehér Ház persze mindent tagad – a kormányzat szerint a történetből semmi sem igaz, a változtatásokat a CIA maga javasolta, a minisztérium csupán egyetlen, tartalmilag lényegtelen javítást kért – aki mást mond, az politikai célból hazudik. „Itt az idő, hogy továbblépjünk a bengázi-kérdéskörből” – fogalmazott néhány hete John Kerry jelenlegi külügyminiszter. A helyzetet látva azonban épp ennek ellenkezője várható.

(The Weekly Standard, Weeklystandard.com, Fox News, Foxnews.com, USA Today, Usatoday.com, Politico, Politico.com)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.