Az államtitkár a kétnapos Magyar–bosnyák gazdasági vegyes bizottsági ülésre társelnökként érkezett, ennek során csütörtökön három tárgyalást folytatott bosnyák partnereivel, Igor Vidoviccsel, a Bosznia-Hercegovinai Szerb Köztársaság gazdasági kapcsolatok és regionális együttműködések miniszterével, Dragan Coviccsal, a Bosznia-Hercegovinai Országgyűlés elnökével, valamint Fahrudin Radoncic belügyminiszterrel. A létrejött megállapodás szerint a két ország gazdasági együttműködése három fő területen fonódik szorosabbra: az energetika, az infrastruktúra és a vízgazdálkodási beruházások területén.
A két fél tárgyalt a Budapest és Szarajevó közötti közvetlen vasúti összeköttetés helyreállításáról is.
Szijjártó Péter a találkozón megerősítette, hogy Magyarország elkötelezett támogatója az EU balkáni irányú bővítésének, az integrációs törekvésekhez felajánlotta a magyar kormány támogatását. A magyar kormány a keleti nyitással egy új külgazdasági stratégiát indított el és folytat sikeresen, amelynek keretében a balkáni térséggel való gazdasági együttműködést az eddigieknél is szorosabbra kívánja fűzni – hangsúlyozza a közlemény.
A bizottsági tárgyalásokat pénteken folytatják.