A gumikacsáról is vérengzés jut eszükbe a kommunistáknak

Különleges áldozatot szedett a Tienanmen téri események évfordulójára való emlékezés kedden a kínai mikroblogokon: a cenzúrázott kifejezések közé került a hongkongi Viktória-öböl látványossága, egy óriás gumikacsa.

LM
2013. 06. 05. 18:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 16,5 méteres élénksárga, felfújható, „Gumikacsa” nevet viselő installációt a holland Florentijn Hofman tervezte, s május elején érkezett Hongkongba, 12 világváros – így Oszaka, Sydney és Auckland – meglátogatása után. Az alkotás „kikötése” óta nagy népszerűségnek örvend mind Hongkongban, mind pedig a szárazföldi Kína területén, fényképek százai terjednek róla az interneten, és mára minden méretben megvásárolható a kínai áruházakban.

A gumikacsa a 24 évvel ezelőtti június 4-ei, Tienanmen téri eseményekre való emlékezésnek is szereplőjévé vált. Az 1989-ben politikai reformokat követelők hat héten át tartó tüntetését június 3-án, illetve június 4-én hajnalban verték le, az eseményeket illetően Kínában továbbra is cenzúra él.

A lakosság egy része a mikroblogokon próbált az eseményekre emlékezni, amit a cenzorok ugyanakkor rendkívüli aktivitással próbáltak megakadályozni. Az internetezők kreatív utakat keresve igyekeztek kikerülni a tiltásokat, a cenzúrázott kifejezések helyett szinonimákat használva, kódolt üzeneteket gyártva, az eredeti fényképek helyett azok átszerkesztett változatát a közösségi portálokra feltöltve.

A Gumikacsát itt érte utol végzete, annak képét felhasználva kreálták újra leleményes internetezők ugyanis az AP hírügynökség munkatársának 24 évvel ezelőtt, a Mennyei béke terén készített, azóta ikonná lett fotóját, amely egy négy harckocsival szemben álló férfit ábrázol. A járműveket kiretusálva és azok helyébe a sárga kacsát négyszer beillesztve átalakított képet több ezerszer küldték át egymásnak és posztolták újra a felhasználók, míg végül a cenzorok tiltólistára tették azt. Az AP-fényképet egyébként több mint egy tucat változatban varázsolták újra a kínai internetezők: azt legófigurákkal, cséplőgépekkel szemben álló tehénnel is ábrázolták, de a fotó Angry Birds-változata is elkészült.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.