A politikus csütörtökön jelentette be, hogy alig két héttel hivatalának elfoglalása után távozik a tisztségből. Hamdalláh semminemű politikai tapasztalattal nem rendelkezett kormányfői kinevezése előtt; addig egyetemi tanárként tevékenykedett.
Abbász szóvivője közölte: az elnök elfogadta a lemondást, egyben felkérte Hamdalláhot, hogy irányítsa az ügyvezető kormány munkáját.
A lemondás lehetséges okai között említik megfigyelők a miniszterelnök tekintélyének aláásását. A hónap elején történt kinevezéssel egyidejűleg ugyanis Abbász elnök két helyettest is állított Hamdalláh mellé Mohamed Musztafa és Ziad Abu Amr személyében. Úgy hírlett, hogy mind a ketten szemet vetettek a kormányfői posztra, és tevékenységükkel nem éppen erősítették Hamdalláh helyzetét.
A lemondott politikusnak az eredeti terv szerint augusztusig kellett volna az átmeneti kormány élén állnia. Addigra kellene a Ciszjordániát irányító Fatahnak és a Gázai övezetben uralkodó Hamásznak közös kormányt alakítania Abbász vezetésével. A két palesztin szervezet között fennálló jelentős nézetkülönbségek miatt azonban kétséges, hogy megvalósul-e egyáltalán a közös kormányt célzó megállapodás.