– Jerikó kormányzója azt mondta, épp egy sorsdöntő időszakban látogattuk meg Palesztinát. Egyetért ezzel?
– Nagyon régóta sorsdöntő időszakokat élünk meg, én nem emlékszem olyan időszakra, amely ne lett volna sorsdöntő. Amire ő gondolhatott, valószínűleg a békefolyamat végleges, egyértelmű kudarca. Ezt Jasszer Arafat kezdte 1973-ban, abban a reményben, hogy a világ majd mellénk áll a tárgyalások során. Ez végül nem valósult meg, az egyiptomiak saját békeszerződést kötöttek Izraellel Camp Davidben. 1982-ben nagy háború volt Libanonban, akkor az izraeliek azt hitték, hogy végleg végeznek velünk, de a Reagan-terv véget vetett a háborúnak. 1991-ben az öbölháború idején Baker külügyminiszter úgy érezte, itt a lehetőség a béketárgyalásokra. Jött a madridi tárgyalássorozat, mi feladtuk Palesztina 78 százalékát azzal, hogy elismertük Izraelt, és azt gondoltuk, hogy létrejöhet a független állam Ciszjordánia és a Gázai övezet területén. Akkor lehetségesnek tűnt. Most már nem. Jelenleg sokkal kilátástalanabb helyzetben vagyunk, mint 1995-ben. Akkor a városok teljesen függetlenek voltak, egyetlen izraeli katona se jött be engedély nélkül. Gáza és Ciszjordánia egy kézben volt, 1998-ban arról tárgyaltunk, hogyan tudnának a palesztinok átjutni az egyik területről a másikba. Ma mindez eltűnt. Az izraeliek lassan elfogyasztják Ciszjordániát, mint egy süteményt, több ezer ház épül mindenütt, főként a Betlehemtől délre eső területtől Rámalláhig terjedő vidéken. Ez voltaképp Jeruzsálem, Izrael állam egyesített fővárosának külterülete lett. Az izraeliek teljes mértékben visszautasítják a kétállami megoldás alapjait, ők nem akarnak egy független palesztin államot. Egy olyan autonóm területet akarnak, amely megkapja a nemzetközi segélyeket, s ebből fizeti a megszállás számláját. A palesztin költségvetés 60 százaléka az izraeliek védelmét szolgálja. Benjamin Netanjahu még csak nem is tartja Ciszjordániát megszállt területnek, hanem szerinte ez vitatott föld. Amerikai támogatás áll mögötte, de a mostani amerikai kormány túl gyenge ahhoz, hogy nyomást gyakoroljon rá. John Kerry egy rendkívül kedves ember, de a nagyon kedves emberek nem képesek sikerre vinni béketárgyalásokat. Eisenhower nyomására 1956-ban az izraeliek elhagyták a Sínai-félszigetet. 1973-ban Kissinger nyomására ismét elhagyták a félszigetet. 1991-ben az idősebb Bush elnök óva intette őket, nehogy visszalőjenek Irakra. Amikor később nem akartak elmenni Madridba, az elnök befagyasztotta a tízmilliárd dolláros segély kifizetését. Ha nincs nemzetközi nyomás Izraelen, akkor nem fog történni semmi, mi pedig egyszerűen túl sokat harcoltunk ahhoz, hogy ismét az erőszak útjára lépjünk. Szerintem John Kerrynek fogalma sincs arról, hogy most mi következhet, miként lehet előre lépni. Az amerikaiak mindig idejönnek, és le akarnak fizetni minket. Mit mondott most? Lehet, hogy van négymilliárd dollár a farzsebemben, amelyet talán amerikai befektetők itt költenének el, ha visszatértek a tárgyalóasztalhoz, és elfogadjátok Netanjahu feltételeit.
– Ezek szerint nem bízik a felvetett, négymilliárd dolláros támogatásban?
– Ez nem ígéret és nem segély! Lehetetlenség úgy felépíteni egy gazdaságot, hogy a telepesek elveszik a földet és a vizet. Nézze meg, mi történt Szalám Fajjád miniszterelnökkel! Egy fantasztikus ember, magasan képzett, intelligens. Ő is mondta, hogy így nem lehet, ha nem tudunk banánt exportálni Gázába, és onnan narancsot importálni. A hebroni gyárak nem tudják elszállítani a termékeiket Dzsenínbe, mert számos regula nehezíti és roppant drágává teszi a belső kereskedelmet. Négy, egymástól teljesen elkülönülő palesztin területről beszélünk, Gázáról, Jeruzsálemről, Észak-Ciszjordániáról és Dél-Ciszjordániáról, a közöttük folyó kereskedelem pedig az izraeliek biztonsági előírásai miatt minimális. Gazdaságfeljesztés? Ugyan már, ez rabszolgaság! Így fojtanak meg minket, és sikeresek. Amerika egy olyan kongresszussal, amely nem fogadja el a költségvetést vagy az Obama által nagyon támogatott fegyvertartási szabályzat szigorítását, nem fog semmit se tenni Izraellel szemben. Európa tehetne.
– Hogyan lenne képes Európa befolyásolni az eseményeket?
– Amerika nyilván továbbra is a világ legerősebb hatalma, de a legutóbbi két háborúja, Afganisztán és Irak azt bizonyítja, hogy már nem annyira legyőzhetetlen, mint valaha volt. Ezért sem akart katonákat küldeni Líbiába és Szíriába. Ha a mai világon uralkodni akarsz, akkor nem a fegyverek erejére van csak szükséged, hanem a meggyőzés képességére is. Ez egy nagyon nehéz feladat. Obama jobbnak tűnt elődjénél, de belpolitikai mozgástere rendkívül csekély, s ez megköti a kezét. Európa elvileg szabadabb lehetne, de ott az uniós konszenzuskeresés miatt nehézkesen születnek a döntések. Közép-Európa hagyományosan a palesztinok szövetségese, de állandó amerikai és izraeli nyomás alatt áll, így pedig nehezen tudnak bármit is tenni. Az ENSZ közgyűlésében a térségből egyetlen állam szavazott csak nemmel a palesztin tagság magasabb szintre emelésénél, ez Csehország volt, ahol pedig nagykövetségünk van. Ezek az államok nem ismerték el Palesztinát egyenként, hanem Moszkva utasítását követték. Mikor a Szovjetunió összeomlott, be is zártuk a nagykövetségeket, és én voltam az a külügyminiszter, aki egyenként újranyitotta az összeset. Európa gazdasági válsággal küzd, s úgy alakult, hogy Németország tűnik az EU legfontosabb, legerősebb tagjának. Nagyon derűlátó vagyok azzal kapcsolatban, amelyet tapasztalok a német–palesztin viszonyban. Most tértem haza onnan, és mondhatom, a németek pontosan megértik a helyzetünket. Kis lépések várhatók, mint például az, hogy a telepekről érkező termékekre nem adnak vámkedvezményt. Később remélhetőleg jelezni fogják ezeken a termékeken, hogy honnan származnak, épp úgy, ahogy a cigarettákon is megjelölik, hogy károsak az egészségre.
(Sitkei Levente)
A teljes interjút a hétfői Magyar Nemzetben olvashatják.
