Mindenkit megölelt Ferenc pápa

Több mint háromszáz olasz és külföldi gyereket fogadott vasárnap a vatikáni vasútállomáson Ferenc pápa, eleget téve aznapi hivatalos programjának.

NT
2013. 06. 23. 14:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Milánóból indult a fél Olaszországon át Rómáig haladó gyermekvonat, amely vasárnap érkezett meg a Vatikán állam területén levő vasútállomásra. A hátrányos helyzetű családokból származó gyerekeket az egyházfő a pápai pályaudvaron várta. Az olasz, kínai, ukrán, román, albán és számos más nemzetiségű, 6–10 év közötti gyermek mindegyike itáliai gyermekotthonokban vagy ideiglenes nevelőszülőknél él. A pápa mindegyiküket külön-külön átölelve köszöntötte.

Ritka eseménynek számít, hogy olasz vasúti szerelvény fut be a vatikáni vasútállomásra, amelyet az utóbbi nyolcvan év alatt csak négy pápa használt. A találkozót megelőzően Ferenc pápa a Szent Péter téren elmondta a vasárnapi Úrangyala-imádságot (Angelus). Ezt kísérő beszédében kijelentette, hogy a mai világban is tömegesen kerülnek börtönbe és halnak mártírhalált a hitüket meg nem tagadó keresztények. „Ma több keresztény mártír hal meg, mint a kereszténység első évszázadaiban” – mondta az egyházfő.

Ferenc pápa vasárnap az előírt programját követte, miután szombaton ezt megkerülve nem jelent  meg a tiszteletére rendezett vatikáni koncerten. Olasz sajtóértesülések szerint a pápa nem akart részt venni a szerinte inkább „reneszánsz herceghez”, semmint pápához illő eseményen.

A már több mint hétmillió olvasótól követett Twitter-fiókján Ferenc pápa vasárnap azt írta: mivel mindannyian bűnösök vagyunk, kérjük azt az Úrtól, hogy legalább álszentek ne legyünk.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.