A Hospodárské Noviny című gazdasági lap megjegyzi: bár az alkotmány szerint az államfő bárkit kinevezhet kormányfőnek, de tiszteletben kellene tartania a parlamenti erőviszonyokat. „Zeman Csehország történelmében először nem vette figyelembe a parlamenti többséget, s ezzel összeütközésbe került a parlamenti demokrácia alapszabályaival. A kormány összetételének a választások eredményét és nem az államfő elméjének állapotát kell tükröznie" – írja a lap.
Úgy látja: Zeman nemcsak a koalíciónak, hanem az egész parlamentnek hadat üzent. A jövő szempontjából az lenne a legjobb, ha a pártok gyorsan megegyeznének az előre hozott választásban. A megoldás a TOP 09 kezében van, s vezetőinek be kellene ismerniük, hogy a volt koalíció legitimitása sem éppen erős.
„Zemanokrácia” – ezzel az első oldalas főcímmel ír az új kormányfő kinevezéséről a Lidové Noviny. A konzervatív újság megkérdőjelezi Zeman kijelentését, miszerint egy esetleges második kormányalakítási kísérletnél figyelembe venné, hogy az eddigi koalíciónak 101 képviselője van a parlamentben. „Az eddigi tapasztalatok alapján a képviselőház jól tenné, ha egyáltalán nem hinne az elnöknek” – állapítja meg a lap.
A jelenlegi helyzetből a lap csak két kiutat lát: vagy gyorsan eljutni a harmadik kormányalakítási kísérlethez, amikor a kormányfő személyére a képviselőház elnöke tehet javaslatot, vagy mihamarabb előre hozott választást tartani. „A parlamentnek kötelessége felújítani a parlamenti rendszert” – szögezi le a Lidové Noviny.
Egy másik kommentárjában a lap rámutat: a múlt tapasztalatai is azt mutatják, hogy a képviselőház feloszlatása nem lesz könnyű feladat. „Az alkotmány nem egyértelmű, az esetleges alkotmányos viták elhúzódnak, s a döntőbírói szerep azé az alkotmánybíróságé, amelynek összetételét éppen időben újította meg Zeman” – jegyzi meg az újság.
A liberális Mladá Fronta Dnes első oldalas szalagcíme: „Mindenki ellen”. A lap kommentátora úgy véli: Zeman az alkotmány megsértésének nagyon gyenge jegére tévedt, s önmagát kiáltotta ki legfőbb bírónak. „Ezt nem szabad megbocsátani neki” – írja az újság. Úgy véli: Zeman olyan kormányt akar, amely hű lesz hozzá, s ő lesz hatalmon.