A segédpüspök papi gallérját már messziről kiszúrtam a „Liszt Feri-hegyen”. Tokár János esztergomi ferences iskolaigazgató után – akiről három mondat után megtudtam például, hogy svájci magyaroknak tart havonta misét Genfben és Lausanne-ban – csakhamar befutott a moszkvai hűvösre készült, egyébként mindentudó pasaréti Hidász Ferenc, és Komáromi Előd is, a Temesvári Pelbárt iskolát terelgető esztergomi ferences ház főnöke. Becsekkolás után jött a hír, hogy késni fogunk, leszakadt az ég Moszkva fölött; amikor a papíron 20.05-kor induló Airbusból – a két óra eltolódás miatt is – éjjel fél 3-kor kikászálódtunk, az is, hogy hurrikán csapott le Moszkvára a június záróakkordjaként. A terminálon Karvai László volt ferences diák és Lavrenyenko tábornok, a kései Szovjetunió egyik legmagasabb rangú katonai vezetője fogadott minket, utóbbi a náluk szokásos három cuppanóssal. A fejét csak a kisbuszsofőr csóválta: túl sokan vagyunk.
Ekkor még nem volt világos, hogy ez az utolsó szabály, amit legalább a látszat kedvéért be kívánt tartani, de sebaj, a lefüggönyözött, sötétített, fekete Chevrolet kisbuszba gyakorlatilag amúgy sem lehetett belátni. Érdekes volt, hogy az éjszaka közepén is dugóban álltak az autók az ötsávos bevezetőn, hiába, valahol, valamikor el kell kecmeregnie a 12 milliós város 4-5 százezer fő körüli külvárosi lakójának. Karvai, mielőtt elaludnánk, bemondja, itt jobb, ha az ember nem keres menekülőutat, mert még nagyobb bajba kerül. Ezzel a sofőrrel mondjuk nem is kellett, hisz ha épp nem fért el a leállósávban, behúzott kettő, a miénknél kisebb, óvatlanul helyezkedő autó közé, így haladt előre. 4-kor már mindnyájan aludtunk, amit némileg nehezített, hogy ilyenkor csak 1-2 órányi sötét van éjjel Moszkvában.
A szálloda teljesen rendben volt, mondjuk érdekes, hogy egy kábé elegáns hotel miért nem ismeri a bukóablak fogalmát, a pincér pedig miért egy asztalra lenyomott, ótvaros kockás füzetbe jegyzeteli a rendelést (szó se róla, a vendégtiszteletet nem sikerült kiirtani az oroszokból, és kérésre azonnal kiadják a wifikódot, latin betűkkel ). Aztán a városba befelé menet Karvai sorolja az épületeket, amiket magyar hadifoglyokkal építtettek a II. világháború után a Moszkva folyó partjára. A távolabb épülő City (tervezett pénzügyi világközpont, képünkön) felhőkarcolóinak látványáról leterel néha egy-egy különleges úttisztító kocsi; a Budapesten megszokott két keréknyomnyi pucolás helyett azonban több mint 2 sávot lenyal egyszerre egy-egy igen gyorsan haladó gép.
Egy balkanyarral elsuhanunk az egykori KGST-palota és a volt selyemgyár mellett, amit az USA-követség követ. A következő épület viszont állítólag annyira be van poloskázva, hogy ezzel a SZU szétesése után nem bajlódott senki, azóta üresen üldögél ott. Lavrenyenko tábornok is hozzászól a szovjet idők eseményeiről szóló diskurzusba: mint mondja, az orosz katonák sajnálják a magyarok sok évtizedes szenvedéseit, és jól tudják, a világháborúba Hitler kényszerítette bele Magyarországot.
A második (igazából első) nap eseményei közül kiemelkedett a legnagyobb oroszországi katolikus közösséggel (6 ezer fő) és a fura mód olasz nemzetiségű érsekkel történt találkozás, valamint a novogyevicsi ortodox kolostorerődben tett látogatás, erről lesz szó sorozatunk harmadik és negyedik részében. A történések közé bebújt még egy kisebb barangolás az orosz gasztrovilágba is. Hogy rátölteni a borra nem illik, itt nem tudják, a saslikot viszont melegen ajánlják, hasonlóan a kvázhoz és egy morsz nevű szörphöz, amit mindenki kap bárhol, ha eleget fogyaszt Az árakról elég annyi, hogy egy saláta átszámítva könnyen belekerül 3000 forintba. Nem hiába a lenyűgöző Moszkva harmadik éve a világ legdrágább városa.
