Moszkvai találkozás IV.: így jár az a feleség, akit az anyós választ ki

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Íme a bizonyíték: nem jó, ha a mama választ a pici fiának feleséget, biztos bukás a vége, a hoppon maradó nő pedig egy kolostorba zárva tengetheti életét. Moszkvában van egy ilyen kolostorerőd, megnéztük.

2013. 07. 06. 8:55

1875-ben leánynevelde nyílt itt, amely 1917-ig működhetett, a szovjetek ezt felszámolva múzeumot nyitottak. Női kolostorként 1994 óta funkcionál ismét.

Mint korábban ígértük, íme itt van: Vlagyimir Putyin, mint ismert, nemrégiben elvált feleségétől, a bejelentés után pedig az asszony el is tűnt a nyilvánosság elől, a „legenda” szerint Novogyevicsij lakója lett Ljudmila asszony. Az mindenesetre érdekes kérdés lesz, hogy a házasság kérdésében igen konzervatív pravoszláv egyház hogyan nyeli le a június elejei bejelentés után előállt helyzetet, különös tekintettel arra, hogy egyébként az egyház és Putyin viszonya igen jó.

Látogatásunk alkalmával egyébként sem a kolostor fölött regnáló moszkvai metropolita, sem a szerzetesközösség apátnője nem volt házon belül, mert nyaralt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.