Szaúdi fegyverekre vár az ellenzék

A szíriai ellenzéki koalíció új elnöke, Ahmad el-Dzsarba szerint hamarosan megérkeznek a felkelőkhöz a korszerű szaúd-arábiai fegyverek, ami meg fogja erősíteni a jelenlegi gyönge harctéri helyzetüket.

PR
2013. 07. 08. 7:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Szíriai Nemzeti Koalíció elnevezésű ellenzéki ernyőszervezet élére szombaton megválasztott Dzsarba a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva hétfőn azt mondta, hogy az ellenzék nem megy el a Washington és Moszkva által javasolt genfi békekonferenciára, amíg nem erősödik meg a harctéri helyzete. Dzsarba szerint a jelenlegi körülmények között nem vehet részt rajta. Az ellenzéki koalíció vezetője tűzszünetet javasolt a kormányerőknek a kedden kezdődő egy hónapos iszlám nagyböjt, a ramadán idejére az ostromlott Homsz városában.

Dzsarba szerint Homszban humanitárius katasztrófa megy végbe. Mint mondta, Bassár el-Aszad hadigépezete már a megsemmisülés szélén állt, de feltámasztotta Irán és a Hezbollah libanoni síita szervezet. „Nem nyugszom, amíg nem szerzem be a korszerű fegyvereket, hogy visszavágjak Aszadnak és szövetségeseinek. Egy hónapot adok magamnak arra, hogy elérjem azt, amit elhatároztam” – fogalmazott Dzsarba.

Ahmad el-Dzsarbát szombaton választotta meg elnökévé Isztambulban a Szíriai Nemzeti Koalíció. A Szaúd-Arábiához kötődő Dzsarba – a kelet-szíriai Haszaka tartomány egyik törzsi vezetője – a harmadik szavazási forduló eredményeként nyerte el a voksok többségét, legyőzve ellenfelét, a Katar által támogatott Musztafa asz-Szabbáhot.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.