A gáztámadás kivizsgálását sürgetik

Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára csütörtökön arra kérte a szíriai kormányt, hogy haladéktalanul engedélyezze a gáztámadás kivizsgálását.

TAN
2013. 08. 22. 19:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ENSZ-főtitkár sajtóirodájának közleménye szerint az erre vonatkozó hivatalos kérdést elküldték a szíriai kormánynak és Ban „késlekedés nélküli pozitív választ" vár. Navi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa csütörtökön Genfben kommünikét adott ki, amelyben rámutatott, hogy a szíriai vegyifegyver-támadással kapcsolatos állítások „rendkívül súlyosak", és hogy azokat ki kell vizsgálni, amint az emberileg lehetséges.

„Az általános nemzetközi jog tiltja a vegyi fegyverek bevetését. Ez a tilalom minden körülményre vonatkozik, és annak ellenére is kötelező a (szíriai) kormány számára, ha az nem részese az 1993-as vegyifegyver-tilalmi egyezménynek. Ez ugyancsak kötelező érvényű a kormányellenes fegyveres csoportokra is" – olvasható Pillay közleményében.

1300 halálos áldozata volt az állítólagos mérgesgáz-támadásnak Damaszkusz keleti külvárosaiban. A halottak többsége kisgyermek. A kormány tagadja a gáztámadást, az ellenzék a nyugati országok válaszlépését követeli. A két éve tartó polgárháborúban ez volt eddig a legsúlyosabb gáztámadás. A helyszínen dolgozó orvosok a tünetek alapján arra gyanakodnak, hogy szaringáz lehetett a damaszkuszi külvárosokra kilőtt rakétákban. Ez az egyik legerősebb idegméreg.

Az Egyesült Államok nem tudja egyértelműen állítani, hogy vegyi fegyvereket vetettek be Damaszkusz közelében - jelentette ki csütörtökön Jen Psaki amerikai külügyi szóvivő. „Mindent megteszünk, ami tőlünk telik, hogy megállapítsuk a tényeket” – hangoztatta a szóvivő.

Psaki közölte, Barack Obama elnök utasította a hírszerzést az állítólagos gáztámadással kapcsolatos értesülések ellenőrzésére. Elismerte, hogy az információgyűjtés nem lesz egyszerű, mert az Egyesült Államok és Szíria között nem állnak fenn diplomáciai kapcsolatok.

A damaszkuszi amerikai nagykövetség 2012 februárjában függesztette fel tevékenységét, az amerikai érdekeket Csehország képviseli Szíriában. A szíriai ügyvivőt 2012 augusztusában kiutasították Washingtonból.
A szóvivő szavai szerint az Egyesült Államok mindenesetre úgy hiszi, hogy a felkelőknek nincsenek eszközeik vegyi fegyver alkalmazására.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.