A nép dönthetne: akarja-e a békét a gerillákkal

A kolumbiai elnök népszavazásra vinné a szélsőbaloldali gerillákkal kötendő békeegyezményt.

BL
2013. 08. 23. 5:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Juan Manuel Santos csütörtökön közölte, hogy egy erről szóló törvényt terjeszt a kongresszus elé. Azt szeretné, hogy népszavazást a jövőre tartandó parlamenti vagy elnökválasztással egy időben bonyolítanák le, 2014 márciusában vagy májusában.

A kormány képviselői tavaly november óta tárgyalnak Havannában a véres konfliktus lezárásáról a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű gerillaszervezettel. A megbeszélések rendkívül lassan haladnak, az öt vitás kérdés közül eddig csupán egyben sikerült részben konszenzusra jutniuk, ennek ellenére sem a kormány, sem a gerillák képviselői nem álltak fel a tárgyalóasztaltól, táplálva azt a reményt, hogy előbb-utóbb vége lesz a latin-amerikai térség legrégebb óta tartó lázadásának.

A tárgyalófeleknek sikerült részmegállapodást kötniük a földreformról, és jelenleg arról folynak az egyeztetések, hogyan kapcsolódjanak be a FARC tagjai a kolumbiai politikába. Terítéken van továbbá a drogkereskedelem kérdése, illetve arról sincs még egyezség, hogyan kárpótolják a fegyveres viszály áldozatait és vessenek véget a véres konfliktusnak.

A marxista gerillák a társadalmi egyenlőtlenségek miatt fogtak fegyvert 1964-ben, s elsősorban az ellen tiltakoztak, hogy kevesek kezében összpontosulnak óriási megművelhető földterületek. A fél évszázada tartó fegyveres viszályban több mint százezren haltak meg, több millióan hagyták el otthonukat. Juan Manuel Santos a minap közölte, hogy a béke érdekében kész lenne személyesen tárgyalni a lázadószervezetet vezetőjével, Timoleón Jiménezzel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.