Erdélyben is az államalapítást ünnepelték

Erdély számos településén megünnepelték kedden a magyar államalapítást, az évforduló alkalmából egyebek között őrtüzeket gyújtottak.

LM
2013. 08. 20. 17:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fehér megyei Szásznagyvesszősön szórványzarándoklatot tartottak. A Fehér megyei magyarság körében hagyománnyá vált, hogy ezen az ünnepen elzarándokolnak egy-egy olyan faluba, ahol már csak néhány magyar él. Az ünnepségen részt vett Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, aki elmondta, hogy Erdélyben csak a Szent István-i örökség továbbvitelével, összefogással és megújulni tudással lehet magyar jövőt építeni.

Az erdélyi szórványban Hunyad megyében is megünnepelték augusztus 20-át, Vajdahunyadon kamarazenei koncertet tartottak a Corvin Savaria Magyar Kulturális Központban, majd levetítették az István, a király című rockoperát.

Háromszéken többéves hagyománynak megfelelően az esti órákban őrtüzeket gyújtanak a falvak legmagasabb pontján. Sepsiszentgyörgyön a Szent István-szobornál tartottak ünnepséget, Kézdiszentléleken pedig a perkői búcsú zajlott, a körmenet után koncerttel.

Szent István királyról megemlékeztek Csíkszeredában is, ahol a Szent Kereszt-plébánián ünnepi szentmisét tartottak, majd megkoszorúzták a plébánia udvarán levő Szent István-emlékplakettet. Az ünnepségen részt vett Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár.

Székelyudvarhelyen többnapos rendezvénysorozat keretében ünnepelték meg a magyar államalapítást. A keddi zárónapon a helyi művelődési házban megnyílt Nagy Pál képzőművészeti emlékkiállítása, majd a Márton Áron téren megszentelték az új kenyeret. Az ünnepi program koncerttel zárult.

Marosvásárhelyen a helyi Keresztelő Szent János-plébánia udvarán tartottak Szent István-napi ünnepséget, ebből az alkalomból a marosvásárhelyi Tőkés Tibor világbajnok pékmester megsütötte Maros megye kenyerét. Az ünnepségen kiállították a magyar korona mását, amit Szabó Albert képzőművész készített.

Kolozsváron is hagyománynak számít már, hogy augusztus 20-án szervezik meg a Szent István-napi néptánctalálkozó zárógáláját. A 15. alkalommal megtartott nemzetközi rendezvény résztvevői felvonultak Kolozsvár főterén, majd valamennyi együttes színpadra lépett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.