„Több válaszra van szükség.” „Nem szabad a kongresszus nélkül dönteni.” „Ne rohanjunk bele egy újabb háborúba.” „Tanuljunk az iraki leckéből.” Ilyen és ehhez hasonló szalagcímeket lehet olvasni az amerikai sajtóban. A legtöbben ugyan elviekben támogatják a beavatkozást – sokak szerint ez egyenesen erkölcsi kötelessége az Egyesült Államoknak –, mégis úgy vélik, a jelenlegi helyzetben, egyértelmű bizonyítékok és nemzetközi jóváhagyás nélkül talán többet ártana, mint használna Szíria bombázása.
Így vélekedik többek közt a The New York Times is, mely néhány napja kimerítő cikkben részletezte a szíriai kormányzat bűnösségét bizonyító információkat, amiért egy Aszad-párti hekkercsoport támadást is indított a lap weboldala ellen. A New York-i újság azonban most óvatosságra int. „A katonai készülődés és magasan röpködő fenyegető szavak ellenére Obama sem stratégiai, sem jogi szempontból nem fektetett le meggyőző érveket a beavatkozás mellett. A vegyi fegyverek használatát meg kell akadályozni, azt azonban nem látjuk, milyen módon érhetnénk el anélkül, hogy újabb hosszú közel-keleti konfliktusba sodornánk az Egyesült Államokat” – szól az írás. Hasonlóan óvatosságra int a The Washington Post is, mely szerint a támadást csakis a kongresszus beleegyezésével és alapos vitát követően lehet megkezdeni.
Nyilvánvaló, hogy a várakozásoknak nem éppen megfelelően elsült iraki háború is erőteljes hatást gyakorol a gondolkozásra. „Tanulnunk kell korábbi hibáinkból” – írja ezzel kapcsolatban Chris van Hollen demokrata képviselő a CNN-en honlapján. „Biztosra kell mennünk, hogy valóban az történt, amit gondolunk – Irak esetében a tömegpusztító fegyverek hamis fenyegetése nemcsak egy költséges és felesleges háborúba sodort bele minket, de Amerika szavahihetőségét is rontotta. De legalább ilyen fontos, hogy egyértelműen körülírható és teljesíthető célokkal indítsunk támadást. Gondoljunk ismét Irakra: egyértelművé vált, hogy még egy nagyszabású szárazföldi invázió sem képes az alapvető kulturális és vallási ellentétek feloldására” – szögezi le Van Hollen.
Mások azt sérelmezik, hogy a beavatkozást valójában nem is a vegyi fegyverek elborzasztó ténye, hanem Obama felelőtlen fogadkozása miatt kell megindítani, így vélekedik Rand Paul szenátor, a felsőházi republikánusok egyik vezéralakja is. „Az ellenségem ellensége nem biztos, hogy a barátom. Úgy tűnik, a konfliktus mindkét oldalán káoszt és erőszakot találunk, és egyáltalán nem biztos, hogy a győztesben – akárki lesz is az – Amerika barátra lelhet. Obama néhány hete vonalat húzott a homokba, amit most, úgy tűnik, átléptek. Egy háborút azonban az amerikai érdekek és az ország biztonsága miatt érdemes csak megvívni, elnöki arcmentés céljából nem” – fogalmaz a politikus.
Még tovább megy Charles Krauthammer, a veterán konzervatív publicista. Szerinte Aszad kiütése méltó cél lenne egy amerikai beavatkozásra, Obama azonban láthatóan megelégszik egy tessék-lássék bombázással, hogy megnyugtassa lelkiismeretét és jótálljon korábbi szavaiért. „Üzenetet akar küldeni? Vegye elő a telefonját! A Tomahawk-rakéták gyilkolásra valók. Egy ilyen komoly fegyver komoly célt kíván. Ellenkező esetben, ha megmaradunk a látszatintézkedéseknél, és Aszad sértetlenül bújik elő a romok közül, csak annyit értünk el, hogy erősebbé tettük. Annak pedig beláthatatlan következményei lehetnek” – fogalmaz Krauthammer.
Persze olyanok is akadnak, akik a támadás mellett voksolnak. Például a The New York Times liberális publicistája, Roger Cohen, aki Itt az ideje, hogy Aszad megfizessen címmel írt cikket tegnap. „Ezt a világot még mindig Amerika vezeti és Amerika védi. Obama vörös vonalat húzott, és elmondta, mi lesz, ha átlépik. Most átlépték. Az Egyesült Államok szavahihetősége komoly dolog, amit máris kikezdtek az évek. De mi lesz a világgal, ha végleg elveszik? Nem engedhetjük meg, hogy Aszad fityiszt mutasson az elnöknek” – fogalmaz az újságíró.
Hasonló véleményen van a Miami Herald külpolitikai szakértője, Frida Ghitis is. „Az a legrosszabb, ha nem teszünk semmit. Szíria talán messze van, de problémái, gyűlölettel átitatott harcai minden egyes eltelt nappal közelebb kerülnek hozzánk. Itt az ideje, hogy az Egyesült Államok megmutassa, hogy a világ nem tolerálja a vegyi fegyverek használatát” – fogalmaz Ghitis.
Eközben Nagy-Britannia próbál megbarátkozni a helyzettel: az ország ezúttal nem megy háborúba Amerika oldalán, mint az elmúlt húsz évben gyakorlatilag mindig. David Cameron miniszterelnök háborús terveit gyakorlatilag az egész média elutasította, még az egyébként hűségesen kormánypárti The Telegraph és Daily Mail is. A helyzetet jól jellemzi a The Guardian vezércikke. „Úgy tűnik, nem voltak hiábavalók a múlt hibái: a parlament, mely tíz éve megszavazta az iraki háborút, most megóvta az országot egy újabb ostoba támadás megindításától” – írja a baloldali lap.
Érdekesebb azonban, hogy a távolmaradás sokak szerint azt jelzi, lezárult egy korszak, a brit birodalmi illúziók korszaka. „Tegnap este a nemzet és a parlament elfogadta, hogy Nagy-Britannia gyengébb és szegényebb, mint egykor volt, hogy nem akar újabb háborút, hogy megunta a büszke, ám üres pózolást” – írja Polly Toynbee a Guardian hasábjain. Az érzést a konzervatív oldal izolációpárti tagjai is osztják. „Így talán megszabadulunk birodalmi önhittségünk maradványaitól is” – fogalmazott Crispin Blunt, az egyik tory „lázadó”, aki Cameron ellen szavazott. – Nevetséges, hogy egy olyan méretű ország, mint mi, minden konfliktusba bele akarja ütni az orrát.”
Abban persze nem mindenki ért egyet, hogy az elkülönülés jó dolog. „Ötvenéves pályafutásom során még sosem szégyelltem magam ennyire. Folytassák nyugodtan – ezt üzentük a szíriai mészárosoknak” – írta a Twitteren Paddy Ashdown veterán liberális-demokrata politikus. George Osborne pénzügyminiszter csak annyit jegyzett meg, Nagy-Britanniának át kell értékelnie helyét a világban. „El kell döntenünk, hogy hazánk továbbra is vezető szerepet akar-e játszani a nemzetközi rend működtetésében. Remélem, hogy ez nem azt jelenti majd, hogy ezután hátat fordítunk minden problémának” – nyilatkozta Osborne.
The New York Times (Nytimes.com), The Guardian (Guardian.co.uk), The Washington Post (Washingtonpost.com), The Telegraph (Telegraph.co.uk), CNN (Cnn.com), Daily Mail (Dailymail.co.uk), Miami Herald (Miamiherald.com)
