Hősként fogadták a szabadon bocsátott foglyokat

Hősként fogadták Ciszjordániában és a Gázai övezetben az Izrael által szabadon bocsátott palesztin foglyokat szerdára virradó éjjel.

TK
2013. 08. 14. 4:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az izraeli kormány első ütemben 26 palesztin fogoly szabadon engedését jelentette be, köztük olyanokét is, akik különböző terrorcselekmények miatt már akár 20 évet is börtönben töltöttek. Néhányan közülük a radikális Hamász szervezet korábbi aktivistái. Tizenegy fogoly Ciszjordániában, 15 pedig a Gázai övezetben, a hozzátartozók és a helyi lakosság örömünnepe közepette nyerte vissza véglegesen a szabadságát. A zsidó állam négy ütemben 104 fogoly elengedésére készül. Az első csoport tagjait kedd este buszokkal szállították el az egyik közép-izraeli börtönből.

A palesztin foglyok elengedéséről a három évi szünet után a közelmúltban felújított izraeli-palesztin béketárgyalások keretében jött létre megállapodás. A szabadon bocsátás megfigyelők szerint egyfajta ellentételezés is amiatt, hogy Izrael nem állította le a megszállt területeken létesített telepek bővítését, amelyet pedig Mahmúd Abbász palesztin elnök a két fél között újrakezdett béketárgyalások előfeltételeként szabott meg. Izrael a hét elején több ezer új lakás építését jelentette be.

A felújított béketárgyalások második fordulóját szerdán Jeruzsálemben tartják. Az érdemi tárgyalások azonban ténylegesen csak most kezdődnek, két héttel ezelőtt ugyanis Washingtonban a felek csupán előkészítő konzultációkat folytattak és egy menetrendben állapodtak meg.

A foglyok elengedésének bejelentése a palesztin támadások izraeli áldozatainak körében éles tiltakozást és nyugtalanságot váltott ki. Néhány tiltakozó megpróbálta megakadályozni, hogy a busz elhagyja az ajjalóni börtönt, de akciójuk nem járt sikerrel.

Az izraeli legfelsőbb bíróság elutasította a foglyok szabadon bocsátása miatti tiltakozásokat és támogatásáról biztosította a kormány döntését.

A Közel-Keletre utazik az ENSZ főtitkára, hogy jelenlétével is demonstrálja az izraeli-palesztin béketárgyalások fontosságát. A világszervezet szóvivőjének helyi idő szerint kedd esti bejelentése szerint Ban Ki Mun a hét második felében előbb a palesztin területek fővárosának számító Rámalláhot keresi fel, majd Jeruzsálembe utazik.

A főtitkár Rámalláhban Mahmúd Abbász palesztin elnökkel és más palesztin vezetőkkel tárgyal, Izraelben pedig Simon Peresz államfővel, valamint Benjámin Netanjahu miniszterelnökkel találkozik. Ban Ki Mun konzultációkat folytat az izraeli, valamint a palesztin főtárgyalókkal is.

A szóvivő szerint a vizit fő üzenete a béketárgyalások támogatása. A világszervezet képviselője emlékeztetett: Ban Ki Mun az elmúlt időszakban részt vett a közel-keleti békefolyamatban, mint az Egyesült Államokból, Oroszországból, továbbá az Európai Unióból és az ENSZ-ből álló, úgynevezett kvartett tagja. Utalt arra, hogy a kvartett elkötelezett a közel-keleti béke előmozdítására, mégpedig a kétállami megoldás, azaz Izrael és egy független palesztin állam békés egymás mellett létezése alapján.

Légicsapást mért Gázai övezeti célpontokra szerda hajnalban az izraeli hadsereg azután, hogy a palesztin területről rakétatámadás érte a dél-izraeli Szderót városát. Két rakétaindító állásra mért csapást a légierő a Gázai övezet északi részén – közölte az izraeli hadsereg szóvivője. Esetleges áldozatokról nem érkezett jelentés. A Gázai övezetet ellenőrző Hamász a felelős a területről kiinduló minden terrorcselekményért – szögezte le az izraeli szóvivő. A palesztin iszlamista mozgalom ellenzi az izraeli–palesztin béketárgyalások újraindulását. A Hamász szerint Mahmúd Abbász palesztin elnök – a Ciszjordániát irányító világi Fatah mozgalom vezetője – nem foglalhat állást minden palesztin nevében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.