Egyes jelentések szerint 28-nál több halottja van a támadásnak, a sebesültek száma pedig három tucatra rúg, és az áldozatok között vannak gyerekek is. A terrorcselekmény az iraki főváros északi, al-Kahira negyedében történt, ahol már korábban is történtek hasonló merényletek. Ez volt azonban a legsúlyosabb terrorcselekmény ebben a városrészben azóta, hogy két hónappal ezelőtt egy siíta mecset elleni támadásban megöltek 29 hívőt.
Az év eleje óta megszaporodtak a jobbára szunnita muzulmán lázadók támadásai hasonló kávézók, illetve más helyszínek ellen, ahol emberek szoktak gyülekezni, de támadásaik célpontjai voltak katonai létesítmények és ellenőrző pontok is. Az amerikai csapatok visszavonása után másfél évvel Irakot az elmúlt öt év legsúlyosabb erőszakhulláma sújtja.