Koszovó: lesznek itt még meglepetések

A Koha Ditore című napilap becslése szerint 300 ezer szerb vehet majd részt a koszovói választásokon.

WL
2013. 08. 01. 21:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lap kiemelte, hogy a fiatal balkáni országban jelenleg kormányzó erőnek, a Koszovói Demokrata Pártnak (PDK) mintegy 224 ezer támogatója van. A Koszovóban élő szerbek számát jelenleg 120 ezerre teszik. A novemberben esedékes helyhatósági választásokon viszont azok a szerbek is részt vehetnek, akik az 1998–99-es koszovói háború alatt vagy után Szerbiába menekültek.

Ivica Dacic szerb kormányfő néhány napja arra biztatta az Észak-Koszovóban élő szerbeket, hogy minél többen járuljanak majd az urnákhoz, sőt jelezte, hogy ő maga is szívesen szavazna a novemberi választásokon. Érvelése szerint ezt az tenné lehetővé, hogy a koszovói Prizren városban született.

Ezzel összefüggésben koszovói sajtókommentárokban megjelent, hogy ennek alapján akár Hashim Thaci koszovói miniszterelnök is igényt tarthatna arra, hogy részt vegyen a szerbiai választásokon, hiszen ő a dél-szerbiai Presevóban született.

Mindkét állam jogászai egyébként úgy látják, hogy a hatályos törvények értelmében valójában egyik kormányfő sem jogosult szavazni a szomszédos államban. Dacic állandó lakhelye Belgrád, és már gyerekkorát is Szerbiában töltötte, Thaci Pristinában él és Koszovóban nevelkedett.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.