Nem kapta meg a bizalmat, Rusnok lemond

Nem szerezte meg a parlamenti alsóház bizalmát a Jirí Rusnok vezette cseh szakértői kormány a szerdai szavazáson.

MD
2013. 08. 07. 21:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szavazáson 193 képviselő vett részt, miután két képviselő börtönben van, négyen – két polgári demokrata képviselő, Karolína Peake, a LIDEM elnöke, valamint egy független – a szavazás idejére elhagyták az üléstermet, egy képviselő pedig betegség miatt hiányzott.

Rusnok délelőtt terjesztette a képviselőház elé kormányának programját, és bizalmat kért a testülettől. A miniszterelnök előtt Milos Zeman államfő mondott beszédet, amely megadta a vita alaphangját. Zeman kijelentette: ha a Rusnok-kormány nem kap bizalmat a cseh képviselőháztól, rövid időn belül nem lesz újabb kormányalakítási kísérlet.

A Cseh Szociáldemokrata Párt, Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja és a Közügyek párt kedd délután jelentette be, támogatja a Jirí Rusnok vezette szakértői kormányt.

 

Milos Zeman köztársasági elnök az elmúlt időszakban több alkalommal kérte a baloldalt, szavazzanak bizalmat a Rusnok-kabinetnek.

Míg délelőtt úgy tűnt, hogy a volt kormánykoalíciónak 101 biztos támogatója van a képviselőházban, az éles és indulatos vita után kora este a koalíció egysége megbomlott. A Polgári Demokratikus Párt (ODS) két képviselője – Tomás Úlehla és Jan Florián – bejelentette: nem fog a kormány ellen szavazni, hanem a szavazáskor elhagyja az üléstermet. Erre reagálva Karolina Peake, a LIDEM elnöke kijelentette: az ODS képviselői ismét a vezetőség ellen fordultak, ezért a szavazáskor ő is elhagyja az üléstermet.

Rusnok a szavazás után bejelentette, hogy csütörtökön vagy pénteken benyújtja lemondását. A miniszterelnök a bizalmi szavazás eredményét „tisztességes vereségnek” minősítette, amely hozzájárul a politikai válság megoldásához és a képviselőház feloszlatásához.

„A szavazás eredménye kedvező a cseh politika számára” – mondta Rusnok újságíróknak a szavazás után. Bár kormánya nem kapott bizalmat, nem jött be a volt koalíció terve sem, hogy a 200 tagú képviselőházban 101 támogatóval a háta mögött magának kérhetné a második kormányalakítási megbízatást – tette hozzá.

Karel Schwarzenberg, a TOP 09 párt elnöke bejelentette, hogy pártja kezdeményezni fogja a cseh képviselőház feloszlatását. Schwarzenberg szerint a bizalmi szavazás megmutatta: bár a Rusnok-kormány nem kapott bizalmat, a volt jobbközép koalíciónak sincs többsége a 200 tagú képviselőházban.

„A szavazás megmutatta, hogy a volt kormánykoalíciónak nincs 101 képviselője az alsóházban. Rendkívüli ülést kezdeményezünk a képviselőház feloszlatására” – mondta Schwarzenberg újságíróknak. A képviselőház feloszlatása feltétele az előre hozott választások kiírásának.

A szociáldemokraták és a kommunisták üdvözölték a TOP 09 álláspontját. „Örömünkre szolgál, hogy végre a TOP 09 is felismerte a reális belpolitikai helyzetet, és csatlakozott a mi igyekezetünkhöz” – mondta újságíróknak Bohuslav Sobotka szociáldemokrata pártelnök.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.