A pokolgépek a többségében szunnita város két mecsetének közelében robbantak fel, nem sokkal a pénteki ima vége után. A két megtámadott mecset közül az egyikben a Hezbollah szélsőséges síita fegyveres szervezet ellenzőjeként ismert egyik szalafista hitszónok szokott imát mondani. Beszámolók szerint az öt perc különbséggel bekövetkezett detonációk jelentős pusztítást okoztak a 200 ezres városban. A robbantás utáni tévéfelvételek a 1975 és 1990 közötti libanoni polgárháborús állapotokat idézték: a város felett fekete füst szállt fel, a merényletek helyszínein pedig kiégett autók, összeégett holttestek és betört ablakok voltak láthatók.
Libanonban az elmúlt hónapokban több hasonló támadás történt, amiért szakértők elsősorban a szomszédos Szíriában folyó polgárháborút, illetve a Hezbollah abban való nyílt részvételét okolják, ami felélesztette a vallási ellentéteket a libanoni síita és szunnita közösségek között. Egy héttel ezelőtt Bejrút egyik – síita többségű, a Hezbollah fellegvárának tartott – külvárosában 27 embert megölt és több mint 300-at megsebesített egy autóba rejtett pokolgép. Júliusban ugyanott egy kisebb erejű robbantás történt, amelynek mintegy ötven sebesültje volt. A merényleteket a Hezbollah szíriai szerepvállalása váltotta ki.
Ugyanakkor a Tripolihoz hasonlóan erősen szunnita többségű helyeken hosszú ideje nem történt a péntekihez fogható pokolgépes támadás. Egyes megfigyelők szerint a mostani merénylet tovább élezheti a vallási feszültségeket Libanonban, és akár egy irakihoz hasonló „merényletháborúhoz” is vezethet a szunniták és síiták között.
Ismert, négy rakétát lőttek ki csütörtök délután Libanonból Észak-Izraelre, de emberéletben nem esett kár – közölték izraeli médiaforrások. Az izraeli légierő egy libanoni célpontot bombázott pénteken válaszul.