Észak-Korea öt év után újraindította egyik reaktorát

Felvételek alapján a rezsim a jonbjoni nukleáris központban lévő atomreaktort helyezte újra üzembe.

GB
2013. 09. 12. 8:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Johns Hopkins Egyetem Amerikai–Koreai Intézete feltett „38 North” című weboldalára néhány, a jongbjoni központról idén, augusztus 31-én készült műholdas fényképet. A fotókon látszik, hogy fehér füst száll fel abból a reaktorcsarnok közelében lévő épületből, amelyben a gőzturbinák és az áramfejlesztő berendezések vannak.

„Észak-Korea, úgy tűnik, ismét működtetni kezdte a reaktort” – olvasható a jó hírű egyetemi intézet honlapján. Az intézet korábbi felvételek alapján már júniusban jelezte, hogy a jongbjoni reaktort augusztusra ismét beüzemelhetik.

Augusztus 29-én a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) is leírta egy jelentésében, hogy az öt megawattos grafitfékezésű reaktor újraindítását jelezhetik a közelében március óta megfigyelt építési munkálatok.

A létesítményt, amely évente hat kilogramm, atomfegyver létrehozásához is felhasználható plutóniumot képes előállítani, még 2008-ban állították le egy nemzetközi nukleáris leszerelési megállapodás részeként. Akkor Phenjan lerombolta a hűtőtornyot is, hogy bizonyítsa tárgyalási készségét.

A távol-keleti ország diktatórikus vezetése februárban kísérleti nukleáris robbantást hajtott végre, idén júniusban azonban többször is kinyilvánította, hogy kész feltételek nélkül, közvetlenül kétoldalú tárgyalásokat kezdeni az Egyesült Államokkal. Washington ugyanakkor többek között az atomfegyverkezés leállításához kötötte, hogy Phenjannal közvetlenül tárgyalóasztalhoz üljön.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.