Két autóbusz ütközött Nagylaknál

Három ember meghalt, több mint húsz pedig megsérült csütörtök hajnalban a romániai Nagylakon, amikor két romániai rendszámú autóbusz ütközött egymással.

WA
2013. 09. 12. 9:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindhárom áldozat sofőr. A magyar-román határátkelő felé tartó, Kézdivásárhelyről Budapestre közlekedő autóbuszban a jármű vezetője és a cseresofőr halt meg, és a Spanyolországból hazafelé tartó buszon is a sofőr vesztette életét.

Szemtanúk szerint a Spanyolországból érkező jármű túl nagy sebességgel próbált bevenni a településen belül egy éles kanyart, átsodródott a szembe jövő sávba, ahol frontálisan ütközött a szabályosan közlekedő székelyföldi busszal.

11 mentőautó szállította a sürgősségre a baleset 29 sérültjét. Közülük kettő állapota súlyos, további 19-en maradtak az aradi kórházban.

A székelyföldi busz utasait a nagylaki művelődési házban szállásolták el, amíg egy másik autóbusz értük megy, hogy folytathassák útjukat. A másik busz utasait az útjukat szervező utazási iroda már elszállította. A helyszínelés idején a forgalmat a település más utcáira terelték.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.