Az alternatív Nobel-díjként emlegetett Helyes Életmód-díjban (Right Livelihood Award) részesült továbbá Radzsi Szurani palesztin ügyvéd, emberjogi aktivista, Denis Mukwege kongói orvos, valamint Hans R. Herren svájci agrártudós és az általa alapított Biovision Alapítvány. A négy díjazott megosztva kétmillió svéd koronát (csaknem 70 millió forint) kap az elismerés mellé. A díjakat decemberben adják át a svéd parlamentben.
Ole von Uexküll, a Right Livelihood Alapítvány ügyvezetője a díjazottak nevének kihirdetésekor elmondta: közös az idei kitüntetettekben, hogy mindegyikük aktuális problémákra igyekszik megoldást nyújtani.
Paul Walker több évtizedes tevékenysége során mintegy 55 tonna vegyi fegyver „biztonságos és ellenőrizhető” megsemmisítésében működött közre – derült ki a zsűri által közzétett életrajzból. Az alapítvány szerint közvetetten Walker fáradozásának köszönhető, hogy – az éppen az utóbbi hetekben vegyi fegyverei miatt a nemzetközi közösség nyomása alá került – Szíria is részes állama lett az 1997-ben hatályba lépett vegyifegyver-tilalmi egyezménynek. Az amerikai díjazott sokat tesz azért, hogy az egyezményhez még nem csatlakozott utolsó államok – Angola, Egyiptom, Izrael, Mianmar, Észak-Korea és Dél-Szudán – is aláírják a dokumentumot.
Radzsi Szurani, az alternatív Nobel-díj első palesztin kitüntetettje egy emberjogi központ alapítója, amely az Izrael által megszállt területeken elkövetett hatósági túlkapásokat és jogsértéseket vizsgálja. Tevékenysége során Szuranit az izraeli és a palesztin hatóságok is többször őrizetbe vették.
Denis Mukwege kongói sebész, nőgyógyász az általa alapított kórházban az országban folyó harcok során megerőszakolt nők ellátásával foglalkozik. A kelet-kongói Bukavu városban működő kórházában mintegy 40 ezer olyan nőnek segített, aki a háborús övezetekben szexuális erőszak áldozata lett.
Hans R. Herren agrártudós nevéhez fűződik egy olyan természetes eljárás kidolgozása, amellyel vegyszerek nélkül – több millió darázs bevetésével – lehet kiirtani azokat a kártevőket, amelyek a 200 millió afrikai ember napi megélhetését biztosító fontos terményre, a maniókára jelentenek veszélyt.
Az alternatív Nobel-díjat 1980-ban hozta létre Jakob von Uexküll német-svéd író, egykori európai parlamenti képviselő azzal a céllal, hogy elismerjék olyan emberek munkásságát is, akik véleménye szerint elkerülték a hivatalos Nobel Alapítvány figyelmét.