Közelebb kerülhetünk Latin-Amerikához

Szorosabbá válhatnak a kapcsolatok az EU és a latin-amerikai országok között, ha életbe lép a társulási megállapodás a két térség között.

GM
2013. 09. 09. 21:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MTI azzal kapcsolatban kereste meg a kutatót, hogy az Országgyűlés külügyi bizottsága hétfőn jóváhagyta az EU és Közép-Amerika közötti társulási megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot. A kutatóközpont Világgazdasági Intézetének munkatársa kiemelte: az EU az 1990-es évektől jelentős érdeklődést mutat a latin-amerikai régió iránt, egyrészt a térség politikai konszolidációja, másrészt pedig gazdasági integrációinak megerősödése miatt. 1995-ben az EU együttműködési megállapodást írt alá a Mercosur nemzetközi kereskedelmi szervezettel (amelynek Argentína, Brazília, Paraguay, Uruguay és Venezuela a tagja), majd a kooperáció a jogi, intézményi együttműködésen túl fokozatosan kiterjedt a gazdaságra és a kereskedelemre – idézte fel.

A tudományos segédmunkatárs emlékeztetett: az előző évtized elején kezdődtek meg a tárgyalások egy társulási megállapodásról, és ezek 2005-ben megakadtak ugyan, de 2010-ben a madridi csúcson új lendületet vettek. Spanyolország a térséghez fűződő gazdasági érdekeltsége és történelmi kapcsolatai miatt mindig is jelentős célnak tartotta az EU és Latin-Amerika közötti kapcsolatok elmélyítését – jegyezte meg. Feierabend Izabella arra is kitért, hogy az elmúlt években Spanyolországnak jelentős gazdasági kihívásokkal kellett szembenéznie, ezért csökkentek a spanyol befektetések a régióban, és a kereskedelem is visszaesett. Madrid ennek ellenére zászlóvivője maradt az EU–Latin-Amerika kapcsolatok szorosabbra fűzésének.

A szakértő hangsúlyozta: 2012-ben mind a közép-amerikai országokkal, mind a Mercosur tagjaival sikerült a megállapodásokat konkretizálni. A közép-amerikai országokkal kötendő megállapodás – amely Costa Ricára, Salvadorra, Guatemalára, Hondurasra, Nicaraguára és Panamára terjed ki – ratifikációja jelenleg is tart az EU tagállamaiban. Az egyezmény szabadkereskedelmi megállapodást és vámcsökkentést is tartalmaz – közölte.
A kutató arra hívta fel a figyelmet, hogy az EU-ba irányuló latin-amerikai exportot leginkább alacsony hozzáadott értékű termékek jellemzik: élelmiszer és élőállat, nyersanyagok, valamint kőolaj. Ezzel szemben a latin-amerikai régió fontos felvevőpiaca lehet az EU magasabb hozzáadott értékű termékeinek: gépeknek, feldolgozóipari termékeknek és járműveknek. Megjegyezte, az unió részt vehetne a latin-amerikai infrastruktúra-fejlesztésekben is.

Feierabend Izabella közölte: az EU importjában 6,1, exportjában 6,5 százalékos súlyt képviselnek a latin-amerikai országok. E kereskedelem mintegy felét a Mercosur országaival folytatják, a Közép-Amerikával folytatott kereskedelem mindössze 1,8 százalék. A térségben az unió legjelentősebb kereskedelmi partnere Brazília, amely a nyolcadik legfontosabb kereskedelmi partnere az EU-nak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.