A törvényhozók inkább kitértek a nyílt erőpróba elől a többszörös volt kormányfő politikai jövője ügyében, miután a milliárdos médiamágnás Berlusconi szövetségesei ismét azzal fenyegetőztek, hogy megbuktatják Enrico Letta miniszterelnök ingatag nagykoalíciós kormányát. A balközép Demokrata Párt (PD), amely a legtöbb taggal rendelkezik a 23 tagú többpárti bizottságban, elfogadta a koalíciós partner jobbközép Szabadság Népe (PdL) párt követelését, hogy lassítsák le az ügyben tartott meghallgatásokat, a PD képviselői azonban továbbra is kiálltak azon álláspontjuk mellett, hogy Berlusconit meg kell fosztani februárban szerzett, és számára mentelmi jogot biztosító szenátusi mandátumától.
A bizottsági ülés éjfél körül ért véget, s a felek abban állapodtak meg, hogy a meghallgatásokat csütörtökön folytatják – mondta újságíróknak a testület egyik tagja. „A vita néhány nap múlva folytatódik, és várhatóan még sokáig eltart” – közölte a Berlusconival szemben leginkább ellenséges, Beppe Grillo vezette Öt Csillag Mozgalom (M5S) szenátusi csoportja. Előző nap, a szenátusi bizottság hétfői ülése heves vitába fulladt. „Ha kedd este szavazunk, vége a kormánykoalíciónak!” – nyilatkozta akkor Renato Schifani, a PdL szenátusi frakcióvezetője.
„Elérkezett az idő, Berlusconit kitesszük a parlamentből!” – hangoztatta Beppe Grillo, az Öt Csillag Mozgalom vezetője. Dario Franceschini, a balközép Demokrata Párt (PD) politikusa, a kormány és a parlament közötti kapcsolatokért felelős miniszter úgy vélekedett, a PdL csak fenyeget, de ha mégis megbuktatják a kormányt, az káoszt fog okozni.