Amikor a támadás szombat délben megkezdődött, Fred Bosire a bolt hátsó részében volt. Sok száz kollégájával és hétvégi bevásárlásra érkező ügyféllel együtt csapdába került, amikor a támadók elkezdtek kézigránátokat dobálni és géppisztollyal lövöldözni.
„Láttam, amint az emberek a földre zuhantak körülöttem. Egyesek a hentespult mögé menekültek. Sikerült nekem is odalopódznom, és elég helyet találtam, hogy lefeküdjek, fejemet a földhöz szorítva” – mesélte az AFP francia hírügynökség tudósítójának kórházi ágyán a 35 éves férfi.
Először azt hitte, hogy most is fegyveres rablás kezdődött, ami oly gyakori Nairobiban. „Láttam, hogy több vásárló békésen tolja tovább a bevásárlókocsit, próbálva megérteni, mi folyik. Ők is arra gondoltak, amire én: a lövöldözés nem fog sokáig tartani” – tette hozzá.
„Nem hittem, hogy mi vagyunk a célpont. Azután hallottam a lövöldözőket beszélni. Nehezen lehetett érteni, mit mondanak, valami angol, szuahéli és arab keveréknyelven beszéltek. Annyit azonban megértettem, hogy baj van.”
Ennyit sikerült ugyanis kivennie: „Megrohantátok az országunkat, megerőszakoltátok az asszonyainkat, megöltétek a véneinket, itt az ideje, hogy megfizessetek érte!”
Bosire ezt követően segélykiáltásokat hallott, a támadók rálőttek a földön fekvőkre. Majd tanúja volt, amint egy nő azt magyarázta a támadóknak, hogy ő és a gyermekei franciák. „Tudtam, hogy gyerekei vannak, mert hallottam sírni őket. Az egyik terrorista rájuk szólt, hogy hallgassanak. Emlékszem, hogy azt mondta az anyának: »Szerencséje van, nem ölünk meg gyermekeket«, és ráparancsolt, fogja a gyermekeit és fusson.” Egy másik francia nő pénzt kínált a támadóknak, de őt erre agyonlőtték.
Röviddel később golyózápor érte a hentespultot. Fred Bosire először nem vette észre, hogy eltalálták. Később értette meg, amikor „elkezdett fázni, és érezte, hogy folyik a vére”. „Amikor láttam, hogy a golyó szétszaggatta a nadrágomat, kiáltani akartam, de tudtam, hogy nem szabad hangoskodnom, sem mozognom” – mondta.
A támadók géppisztollyal lőtték a szupermarket polcain álló boros-, whiskys- és sörösüvegeket is. Fred Bosire ezután elvesztette az eszméletét. „Amikor magamhoz tértem, minden nyugodt volt. Megpróbáltam mozogni, de a bal lábam nem engedelmeskedett” – folytatta a beszámolót.
A támadók pedig visszajöttek. „Hallottam, amint kinyitották a szódavizes hűtőt.” Fred Bosire látta a támadók lábát a fagyasztók előtt: szerinte pihenni ültek le. Öt pár véres cipőre emlékezett.
„Az iszlamisták hirtelen felkiáltottak: »Ha még éltek, elmehettek!« Hallottam a nőket sírni. Azt szerettem volna, ha nem teszik. Azt szerettem volna, ha okosan viselkednek, mert hallottam, ahogyan lelövették magukat” – mondta. Miután több órát feküdt a földön félig eszméletlenül, Fred Bosire hirtelen szuahéli beszédet hallott, és katonai csizmákat látott.
„Az egyik katona azt mondta, hogy sosem látott még ennyi holttestet. Megrázta a lábamat, hogy lássa, élek-e még. Nem tudtam beszélni, de sikerült valamilyen hangot kiadnom a torkomon. Ezután már nem sok mindenre emlékszem. A lábam nem mozdult, az egyik katona övébe kapaszkodtam, aki kimenekített” – fejezte be beszámolóját Bosire.
