A freiburgi ügyészség és a Baden-Württemberg tartományi bűnügyi rendőrség (LKA) keddi közleménye szerint a napokban négy ember ellen indítottak eljárást fegyverrel és robbanószerrel való visszaélés gyanúja miatt. A csoport feltételezett vezetőjét előzetes letartóztatásba helyezték. Az illető a szélsőjobboldali szubkultúra ismert alakja, és a gyanú szerint arra biztatta egyik társát, hogy állítson össze pokolgépet.A közlemény szerint a neonácik fontolgatták, hogy a házilagos gyártású robbanószerkezetet távirányítású repülőmodellel juttatják el egy politikai ellenfelük rendezvényére. Konkrét terveket azonban a csoport leleplezéséig nem készítettek.Ugyanakkor a Freiburg térségében több helyszínen, köztük a gyanúsítottak lakóhelyén és egy szélsőjobboldali találkozóhelyen összehangoltan tartott házkutatások során különböző vegyi anyagok, kábítószerek és adathordozók mellett több modellrepülőgép és egy működőképes pokolgép is előkerült, amelyet tűzszerészeknek kellett hatástalanítani.A freiburgi ügyészség szóvivője elmondta: a gyanúsítottak valószínűleg valamely náciellenes vagy szélsőbaloldali csoport politikai rendezvényén akarták felrobbantani a pokolgépet, amely 20-30 méteres körben okozhatott volna pusztítást. A hatóságok lakossági bejelentés alapján kezdtek foglalkozni az üggyel.Németországban tavaly több mint 800 olyan erőszakos bűncselekmény történt, amely a szélsőjobboldali színtérhez köthető.

A leomlott budapesti házban gáz nélkül maradhatnak a lakók