Nem bánok semmit – válaszolt Edith Piaftól kölcsönzött idézettel Ang Szan Szú Csi arra a kérdésre, rosszul döntött-e 23 évvel ezelőtt, amikor annak ellenére nem hagyta el hazáját, hogy a mianmari katonai junta döntést hozott házi őrizetbe helyezéséről. A burmai rendszerváltás 1988-ban kezdődött – Szú Csi nem felejtett el párhuzamot vonni a magyar eseményekkel –, és máig sem ért véget.
A mianmari passzív ellenállás meghirdetőjeként az egynapos látogatásra hazánkba érkező ellenzéki vezető szimbólummá vált, nem csupán odahaza, de az egész világon. A békés úton kivívott szabadság gondolatát a katonai junta sem volt képes elkobozni tőle. Harcát az Európai Parlament Szaharov-, Bill Clinton pedig a legmagasabb, civileknek adható amerikai díjjal, a Szabadság Elnöki Medálja kitüntetéssel honorálta.
Hiába Mianmari Államszövetség Köztársasága az ország hivatalos neve, az alkotmány passszusai messze nem jogállami kereteket rögzítenek. Ang Szan Szú Csi 2008-ban például azért nem indulhatott a választáson, mert külföldi férje volt, aki mellesleg már 9 évvel korábban meghalt. Az országot korábban autoriter módszerekkel irányító rezsim ugyan két éve feloszlott, de a 2010-es választásokat még a Szövetségi Szolidaritás és Fejlődés Pártja nyerte – minden bizonnyal csalással –, melynek tagjai a katonai junta korábbi vezetői. A kormány az érvényben lévő törvények alapján gyakorlatilag menekültnek tekinti a muzulmán kisebbséget, akik állampolgárságot sem kaphatnak saját hazájukban, és csak két gyermeket nevelhetnek. Ennek ellenére az unió idén tavasszal feloldotta az országgal szemben korábban kiszabott szankciókat.
Ang Szan Szú Csi azonban nem becses medáliákért vagy dicséretért küzd. Az 1988-ban általa alapított Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) élén az igazságos jogállamiság, az etnikai konfliktusok lezárása, és egy új alapokra helyezett alkotmány lebeg a szeme előtt. Törekvései egyelőre csekély sikerrel kecsegtettek.
Európai értelemben vett demokráciáról, jogállamról annak ellenére sem beszélhetünk Mianmarban, hogy 2011 februárjában, 20 év után újra összeült a parlament, és Thein Szeint választották kormányfővé. Az új miniszterelnök extartalékos tábornok, aki nem egyedül képviseli a hatalmat a háttérből kezében tartó hadsereget az országházban. A burmai parlament negyedében volt és jelenleg is aktív katonák ülnek, akik annak ellenére hű kiszolgálói a rezsimnek, hogy a Béke és Fejlődés Államtanácsa nevet viselő junta papíron már 2011-ben feloszlatta magát.
Ang Szan Szú Csi változtatna ezen, az MNO kérdésére adott válaszból legalábbis ez derül ki. Megfogalmazása szerint, ha ő nyerné a választást 2015-ben – márpedig ez a célja –, nem biztos, hogy maradna a jelenlegi képviselői összetétel.
Az NLD vezetője által érintett másik kérdés, az etnikai konfliktus az egyik legaktuálisabb probléma a dél-ázsiai országban. A lakosság mintegy 5 százalékát kitevő muzulmán rohingják és a többségi társadalmat alkotó buddhisták közti sűrű konfliktusok több mint 100 ezer embert kergettek már el otthonukból. Szú Csi korábban aktívan felszólalt a véres összecsapások ellenében, de amióta képviselővé választották 2012 áprilisában, több támadás is érte, hogy politikai haszonlesésből elcsendesedett, és a 2015-ös buddhista voksokban reménykedve már messze nem védi annyira a muzulmánokat, mint azelőtt.
Az alkotmányt illetően Szú Csi nem kertel: Mianmar e tekintetben messze van még az általa most végigjárt kelet-európai országoktól. Ha a kormány nem hajlandó módosítani az alaptörvényt, akkor minden reform, amit eddig végrehajtottak, okafogyottá válik, és soha nem beszélhetünk többé demokráciáról.
Mianmar kétségtelenül legnépszerűbb politikusa – pártja már kétszer is elsöprő többséggel megnyerte a választást, mégsem kormányozhat – mindent odadobott, hogy felszabadítsa országát a diktatórikus rendszer alól. Oxfordi diplomákkal a zsebében, évtizedes angliai tartózkodást követően hátrahagyta addigi életét, hogy beteg édesanyját meglátogassa Burmában. Azóta ki sem tehette lábát hazájából. Időközben nem hagyhatta el házát, nem látogathatták barátai, családtagjai. Férje úgy halt meg, hogy elbúcsúzni sem tudott tőle. Az időről időre meghosszabbított házi őrizetet olykor börtönre cserélte a junta, egy ilyen alkalommal súlyos betegséget kapott, és el kellett távolítani a méhét.
Mindezek ellenére csillogó szemmel állítja, „senki sem kényszerített arra, amit tettem, így ez nem áldozat volt a részemről, egyszerűen így döntöttem, és nem bánom. Nem bánok semmit!” Vallja, soha nem félt a házi őrizet alatt, aminek két oka lehet: „egyrészt fizikailag nem bántalmaztak, másfelől buddhista vagyok.”
Ami biztos, vallása nem jelenthet számára védőbástyát, lévén édesapja is buddhista volt, mégis merénylet áldozatává vált 1947-ben. Lányának viszont sikerülhet az, ami neki soha: országa elnökévé választhatják. Eltökéltségét elnézve, Ang Szan Szú Csi akár véghez is viheti tervét.
All that you can't leave behind, hangzik a U2 Szú Csihez írt dala 2001-ből. Minden szavát betartja.
