A tuareg lázadókat képviselő három szervezet közös közleményében arról tájékoztatott csütörtökön késő este, hogy az egyezmény végrehajtását érintő nehézségek miatt – amelyek jobbára abból adódtak, hogy a kormány nem tartotta be vállalt kötelezettségeit –, felfüggeszti a részvételt a megállapodás érvényesítésével foglalkozó testületekben. A közlemény nem részletezi, hogy milyen nehézségekkel szembesültek a júniusi megállapodás végrehajtásakor, a kormány pedig egyelőre nem reagált a bejelentésre.
A 2012. márciusi katonai puccsot követően a nyugat-afrikai ország északi részét tuareg lázadók és iszlamista fegyveres csoportok foglalták el, majd az iszlamisták kiszorították a tuaregeket, saríját vezettek be az általuk ellenőrzött területeken, és hadjáratot indítottak az ország déli része és a főváros, Bamako ellen. Előrenyomulásuknak Franciaország januári katonai intervenciója vetett véget.
A mali hadsereg segítségével a francia erők az ország északi, hegyvidéki részébe szorították vissza az iszlamistákat, de Kidal városába hagyták visszatérni a tuareg lázadócsoport fegyvereseit. A júniusi fegyverszüneti egyezmény értelmében a teljes fegyverletétel kérdésére visszatérnek novemberben, miután a választások nyomán létrejött új mali állami vezetés végleges békemegállapodást ír alá a tuareg lázadókkal.