200 ezer korrupciós ügy hat év alatt

Az elmúlt hat évben mintegy 200 ezer vizsgált esetből 150 ezer ember került korrupció miatt börtönbe Kínában.

NT
2013. 10. 23. 9:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Cao Csien-ming a kínai törvényhozás számára készített jelentését egy kínai jogi szaklap idézi, hangsúlyozva: az ügyészség legutóbb 25 évvel ezelőtt számolt be a törvényhozásnak korrupcióellenes tevékenységéről.
A dokumentum szerint 2008 eleje és 2013 augusztusa között Kínában mintegy 200 ezer embert vizsgáltak kenőpénzek elfogadása, illetve sikkasztás vádjával, közülük valamivel több mint 150 ezren kerültek bíróság elé.

Az ítélőszékek a vádlottak 99,9 százalékát, vagyis mintegy 149 ezer embert bűnösnek találtak, és mindössze ezer vád bizonyult alaptalannak. A megyei vagy annál magasabb rangú vizsgált állami hivatalnokok visszaélései az összes eset közel 10 százalékát adják, 32 embert pedig miniszteri szintű pozíciójában kaptak visszaélésen.

A hatóságoknak mintegy 7 ezer külföldre menekült bűnöst is sikerült kézre keríteniük, ami a javuló nemzetközi összefogásnak betudhatóan rekordnak számít – közölte Cao. A bűnüldöző szervek hatékonysága az elmúlt években jelentős javulást mutat, a kenőpénzek elfogadása miatt elítéltek száma 20, a kenőpénzek kínálása miatt elítélteké 60 százalékkal nőtt – derül ki a statisztikákból.

A kínai vezetés tavaly év végén hirdetett nagyszabású korrupcióellenes harcot. Ennek eredményeként az elmúlt hónapokban több tucat visszaélésre derült fény. Kiemelkedik ezek közül Po Hszi-laj, korábbi csungkingi párttitkár vagy a korábbi vasúti miniszter, Liu Csi-csün esete, ezek ugyanis azt jelzik, a legmagasabb tisztségeket betöltő bűnösök „sincsenek már biztonságban”.

Hszi Csin-ping kínai elnök korábban úgy fogalmazott: a korrupcióellenes harc a tiszta párt és a tiszta kormány építésének előfeltétele, s mint ilyen, hosszú távú kihívás. A kérdés rendezése a kommunista párt számára döntő fontosságú, az ugyanis a vezetésbe vetett bizalmat gyengíti, a hivatali korrupció ezen túl sokadik éve a társadalom legfőbb aggodalmainak egyike.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.