23 éve kellett volna átvennie Aung Szan Szú Csinak

1990-ben kapott Szaharov-díjat, de csak most vette azt át Aung Szan Szú Csi, a burmai ellenzék vezére.

BuL
2013. 10. 22. 19:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke kedden Strasbourgban átadta a gondolatszabadságért járó Szaharov-díjat Aung Szan Szú Csinak, a mianmari (burmai) ellenzék vezéralakjának, akinek még 1990-ben ítélték oda a kitüntetést, de akkor nem tudta személyesen átvenni.

A szabadságjogokért és demokráciáért következetesen kiálló nő három éve szabadult ki csaknem másfél évtizedes házi őrizetéből. Tavaly, vagyis két évvel személyes szabadságának helyreállítása után a részleges időközi parlamenti választáson Aung Szan Szú Csi pártja 43 mandátumot megszerzett az összesen elérhető 45 helyből.

Schulz a kitüntetés átadásakor emlékeztetett arra, hogy az EP az elmúlt csaknem negyedszázad alatt nem maradt tétlen a délkelet-ázsiai ország sorsával kapcsolatban: számos állásfoglalásban foglalkozott a mianmari belső helyzettel, követelte a politikai foglyok szabadon engedését.

Ma – folytatta az EP-elnök – a politikai helyzet javulása nyomán az Európai Parlament támogatást nyújt Mianmar választott parlamentjének a demokratikus átmenet végigviteléhez. Martin Schulz szerint ezen az úton kiemelkedő jelentőségű feladat, hogy még a 2015-ös választások előtt megvalósítsák az alkotmányos reformot Mianmarban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.