Alkohol, pénz, nejlonzsákok: katonák fosztogattak

Kenyai katonák kifosztottak egy üzletet a nairobi Westgate bevásárlóközpontban.

WL
2013. 10. 21. 14:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az AP birtokába került videó tanúsága szerint az as-Sabaab iszlamista szervezet fegyveresei által szeptember 21-én indított támadás helyszínére vezényelt biztonsági erők néhány tagja jól megrakott nejlonzsákokkal távozik az egyik üzletből.

Az amerikai hírügynökség helyszínen járt tudósítói szerint a támadás után több kasszából is hiányzott a pénz, és megcsappantak az alkoholkészletek. A túszdráma kezdete után nem sokkal a kenyai hatóságok körülzárták a bevásárlóközpontot, és csak a biztonsági erőknek és a kormány néhány tagjának engedélyezték a bejutást a területre.

A szeptember 21-én kezdődött túszejtési akcióban a spanyol hírügynökség jelentése szerint legalább 72-en haltak meg (61 civil, hat kenyai katona és öt terrorista), a helyi vöröskereszt pedig a támadás nyomán még legalább 23 embert eltűntként tart számon. Az as-Sabaab közlése szerint a vérengzéssel azt bosszulta meg, hogy Kenya katonákat küldött Szomáliába.

A kenyai közalkalmazottak, köztük a rendőrök, tűzoltók és katonák is alulfizetettek, és gyakran vádolják őket korrupcióval. A nairobi repülőtéren augusztusban kitört hatalmas tűzvész ügyében indult vizsgálat felfedte, hogy a katasztrófa elhárításában részt vevők kiraboltak egy bankot és egy bankautomatát.

A Westgate bevásárlóközpont elleni támadásban vizsgálódó tisztségviselők korábban már tisztázták a katonákat a fosztogatás vádja alól, akik előzőleg visszautasították, hogy bármilyen bűncselekményt elkövettek volna a túszdráma idején. Az ügyben továbbra is sok a kérdőjel, egyebek mellett még mindig nincs válasz arra, mi okozta az üzletközpont egy részének összeomlását. A helyi napilapok hétfőn ismertették a belügyminisztérium előző nap kiadott közleményét, amely szerint a múlt héten a romok között rábukkantak négy feltételezett terrorista holttestére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.