Az országban 2011. március 27 óta tart az „örök nyár”, az órákat a nyári időszámítás kezdetével akkor állították előre egy órával, és azóta ezen Dmitrij Medvegyev elnök 2011 júniusi rendeletének megfelelően nem is változtattak. A dpa hírügynökség által idézett szakértők szerint az órák visszaállítására legkorábban csak a 2014-es szocsi téli olimpiai játékok után kerülhet sor, mivel a nemzetközi televíziós közvetítések időrendjét a nyári időszámítás szerinti időeltéréssel állapították meg. A nyári időszámítást 1981-ben vezették be újra a Szovjetunióban, azt megelőzően pedig 1917 és 1921 között alkalmazták.
Magyarországon október 27-én, vasárnap hajnali háromkor egy órával kell visszaállítani az órákat, ezzel visszatérünk időzónánk alap-időszámítására. Mivel Oroszországban nem állítják vissza az órákat, az időeltérés Budapest és Moszkva között három óra lesz.