Kalózvezért kaptak el Brüsszelben

Őrizetbe vették a szomáliai kalózok legjelentősebb csoportjának vezetőjét a brüsszeli repülőtéren.

2013. 10. 14. 15:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mohamed Abdi Haszan úgy szerepel az ENSZ 2005 óta vezetett, a szomáliai kalózokról készült jelentéseiben, mint a tengeri rablók egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb vezetője. Abdi Haszánt szombaton fogták el, amikor egy Kenyából érkezett repülőgépről leszállt. Azóta Bruggében őrzik, ahol majd vádat emelnek ellene. A dollármilliomos Abdi Haszan tavaly közölte, hogy feladja a kalózkodást, és a politika világába távozik. Azt is tervezte, hogy felkeresi Brüsszelt, az európai politikai élet és lobbizás központját.

A férfi hangolta össze a szomáliai kalózok tevékenységét. 2009-ben elrabolták a Pompei nevű belga hajót, amelynek személyzete két hónapig volt fogságban, és csak váltságdíj ellenében szabadult. Az Abdi Haszanra kiadott nemzetközi letartóztatási parancshoz ezt követően csatlakozott Belgium. A szomáliai kalózok által a nemzetközi gazdaságnak okozott kár értékét szakértők dollármilliárdokra becsülik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.