Myunghee Bae „lelket akar önteni" a fiába, aki súlyos cukorbeteg, és rossz egészségi állapotban van. Az anya várhatóan öt napot tölt az országban.
„Nem tudom, mit várhatok a látogatásomtól. Csak azt tudom, hogy látni akarom a fiamat" – közölte, és közleményében köszönetet mondott Phenjannak azért, hogy lehetővé tette az útját.
A koreai származású Baet, aki egy utazási iroda idegenvezetője volt, tavaly novemberben vették őrizetbe Észak-Koreában, az orosz és kínai határ közelében, Radzsin kikötővárosban, miután ötfős turistacsoportjának egyik tagjánál egy állítólag kényes adatokat tartalmazó számítógépes merevlemezt találtak. A vizsgálat során az illető állítólag beismerte, hogy elkövette a bűncselekményt.
A Bae elleni ítéletben a bíróság azt állította: a vádlott arra használta fel idegenvezetői munkáját, hogy csoportokat alakítson a phenjani kormány megdöntésére.
Családja szerint Kenneth Bae a cukorbetegség mellett egy sor másik egészségügyi problémával küzd, egyebek közt szívnagyobbodással, hát- és lábfájdalmakkal, amelyek miatt kórházba is kellett szállítani. Sokat veszített testsúlyából.