Késsel gyilkolhatta meg hároméves kis testvérét

Az elkövető 13 éves. Norvégiában igen ritka a kiskorúak által elkövetett hasonló súlyos bűncselekmény.

SzV
2013. 10. 12. 0:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kamasz a nyomozóknak beismerte a történteket, elmondta, hogyan követte el tettét, és tudatában van annak, hogy mit tett – mondta Bernt Norvalls rendőrségi vezető oslói sajtótájékoztatóján. A rendőrség nem közölt részleteket az elkövetés módjáról, sem a gyilkosság indítóokairól.

A gyilkosság még csütörtökön a délnyugat-norvégiai Sagvaag településen, a család háza előtt történt. A norvég média úgy tudja, hogy egy kést találtak a helyszínen. Az áldozat a család örökbe fogadott, a feltételezett elkövető pedig vér szerinti gyermeke – mondta Bernt Norvalls.

A 13 éves gyanúsított túl fiatal ahhoz, hogy bűnvádi eljárást indítsanak ellene, várhatóan szociális gondozásba kerül a rendőrség szerint. A 45 éves családapa is megsebesült, de az ő sérülései felületesek.

Norvégiában igen ritka a kiskorúak által elkövetett hasonló súlyos bűncselekmény.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.