„Szóba hoztam a drónok témáját megbeszélésünkön, hangsúlyoztam, hogy véget kell vetni ezeknek a támadásoknak” – mondta a pakisztáni kormányfő újságíróknak a tanácskozás után. Obama ugyanakkor a sajtónak adott nyilatkozatában nem tett közvetlen utalást a pilóta nélküli repülőgépekre, csak annyit közölt: a terrorizmus elleni harc rendkívüli kihívást jelent, s nem könnyű megvívni ezt a küzdelmet.
A két fél egyetértett abban, hogy biztosítani kell Afganisztán stabilitását és biztonságát a NATO-csapatok 2014-es kivonulása után.
A két ország közötti kapcsolatok – elsősorban Afganisztán miatt – az elmúlt két évben a korábbinál feszültebbé váltak. Ezt fokozta, hogy a drónok pakisztáni tálib célpontok elleni támadásai során több száz polgári személy is életét vesztette. A tavasszal hivatalba lépett Navaz Sarif kormányfő ennek nyomán már többször felszólította az amerikai kormányt a dróntámadások beszüntetésére.
A mostani látogatás azonban fordulatot jelez a két állam kapcsolatában, mivel a hírek szerint Washington kész felújítani a Pakisztánnak korábban nyújtott, mintegy másfél éve befagyasztott segélyeket, különös tekintettel a katonai és gazdasági segélyre, amely a múltban évi mintegy 1,6 milliárd dollárt tett ki.