Pánik tört ki a templom előtt, rengeteg a halott

Legalább 89 ember, köztük 17 gyerek vesztette életét, amikor tömeges pánik tört ki egy templom előtt Indiában.

BuL
2013. 10. 13. 12:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Ratangarh nevű templom közelében mintegy 500 ezren gyűltek össze a többnapos hindu ünnep, a Durgá Púdzsa utolsó napjának megünneplésére.

Az incidens a templomhoz vezető, hét méter széles hídon történt, amelyen több mint huszonötezren tartózkodtak. Az ünnepre érkezők között ugyanis elterjedt az a rémhír, hogy a Szind folyón átívelő híd rövidesen összedől. A rendőrség leszögezte, hogy a nemrég átadott híd leszakadásának veszélye nem állt fenn.

Az IBN Live nevű indiai hírtelevízió tájékoztatása szerint a sebesülteket a közeli kórházba vitték. Többen életveszélyes sérüléseket szenvedtek, így a halálos áldozatok száma tovább emelkedhet. A rendőrség közlése szerint mintegy negyvenen a folyóba eshettek, s egyelőre nem találják őket.

Az IANS indiai hírügynökségnek egy szemtanú elmondta, hogy a rendőrség bambuszbotokkal próbálta megfékezni a tömeget, ez azonban csak tovább fokozta a pánikot. A hatóságok visszautasították a vádakat. Közölték, hogy hat rendőr akkor sebesült meg, amikor feldühödött hozzátartozók kövekkel támadtak rájuk.

India több tartományában a napokban tartják Durga istennő ünnepét, a kilencnapos Durgá Púdzsát, amelynek során a hívek a jó gonosz felett aratott győzelmét ünneplik. Vasárnap érkezett utolsó napjához az évente rendezett fesztivál, amelyen általában óriási tömegek vesznek részt.

A sűrűn lakott Indiában egyre gyakoribb a tömeges pánik fesztiválok és zarándoklatok alkalmával. Februárban legalább 36 ember vesztette életét Allahábádban a legnagyobb hindu zarándoklat, a Maha Kumbh Mela alkalmával. 2008 januárjában több mint kétszázhúszan haltak meg a Csamunda nevű hindu templom előtt, Dzsodhpur városában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.