Száz fölé emelkedett a Fülöp-szigeteki áldozatok száma

Csak három túlélőt találtak az egy nappal ezelőtti természeti csapásban összeomlott épületek romjai alatt.

SZN
2013. 10. 16. 10:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eduardo del Rosario, a polgári védelem irányítója közölte, hogy 291-en megsérültek a földrengésben, és legalább 23 ember sorsa nem ismeretes. Hozzátette, hogy minden érintett várost elértek a mentőcsoportok, pedig földcsuszamlások és megrongálódott hidak nehezítik a közlekedést. Félő azonban, hogy több halálos áldozatról is érkeznek hírek, amint helyreállítják a távközlést a távol eső területekkel.

A legtöbb áldozatot Bohol tartományban szedte a földrengés, a mentésben részt vevők száz holttestet találtak a romok alatt. Cebu tartományban kilencen haltak meg, és egy ember vesztette életét a Siquijor-szigeten. Cebuban néhány órával a földrengés után három embert mentettek ki élve a romok alól. Több túlélőt nem találtak, és kevés a remény, hogy vannak még életben maradtak az összedőlt épületek alatt.

A 7,2-es erősségi fokozatú földmozgás helyi idő szerint reggel 8 óra 12 perckor történt. A rengés fészke a Bohol szigetén, Mindanaótól északra fekvő Carmen város térségében, mintegy 56 kilométeres mélységben volt, de az egész térségben érezték.

A földrengésben épületek és hidak sokasága dőlt össze. Leginkább a spanyol gyarmati időkben épült, történelmi jelentőségű épületek és templomok sínylették meg a természeti csapást. Loboc városában egy 17. századbeli templom félig romba dőlt. Az ország legrégibb főtemplomának, a Cebuban található bazilikának pedig a harangtornya omlott le.

A Fülöp-szigetek legrégebbi főtemplomának a harangtornya is romokban hever

Fotó: Europress/AFP

Ennél is több áldozata lehetett volna a természeti katasztrófának, azonban az íd al-adha muzulmán ünnep miatt munkaszüneti nap volt, és az iskolákban sem volt tanítás. Nincs kizárva azonban, hogy a romok eltakarításakor további holttestekre bukkannak.

Az egyik legaktívabb geológiai térség, a csendes-óceáni „Tűzgyűrű” mentén fekvő délkelet-ázsiai szigetországban gyakoriak a földrengések.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.