Múlt szombaton jelent meg a szobor Gdansk (Danzig) városában egy, a város „felszabadításában” részt vevő katonáknak emléket állító szovjet tank mellett – számolt be a Spiegel Online nemzetközi kiadása. A „Gyere, asszony” című életnagyságú alkotás egy állapotos nőt ábrázol, akinek a lábai között egy férfi alak látható. Utóbbi bal kézzel tartja a nő haját, jobb kézzel pedig egy pisztolyt rak áldozata szájába. A 26 éves művész elmondása szerint a nemi erőszak áldozatainak szeretett volna emléket állítani, „az egész szenvedés” bemutatásával.
A művész akár két évet is kaphat, hiszen a hatóságok a helyi gyűlölettörvény megszegése miatt vizsgálódnak. A férfi alak ugyanis a szovjet katonaság sisakját viseli, emellett az illegális szoborállítás helyszíne sem tűnik véletlennek.
A varsói orosz nagykövet, Alekszander Alekszejev szerint Szumczyk egyenesen meggyalázta annak a hatszázezer szovjet katonának az emlékét, akik életüket adták Lengyelország „szabadságáért és függetlenségéért” – írja a német lap a Moscow Timesra hivatkozva.
A háború utolsó hónapjaiban vált egyre gyakoribbá a szovjet katonák által elkövetett nemi erőszak, de konkrét adatok nem ismertek. Oroszországban a napjainkig tabunak számít a vörös hadsereg által elkövetett bűnök felhánytorgatása – zárul a cikk.
A témával foglalkozik Skrabski Fruzsina Elhallgatott gyalázat című filmje, amelyet a köztévében mutattak be. Aki lemaradt az sem maradt le, hiszen az alkotást többször is vetítik a közeljövőben a Puskin Moziban és az Uránia Nemzeti Filmszínházban, további részletek az alábbi linken. A film alkotójával készült interjút itt olvashatja.