Venezuelában így értik az egymillió új munkahelyet

Egymillió nemzetőr besorozását tervezi 2019-ig Nicolás Maduro államfő.

BuL
2013. 10. 24. 5:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Caracasban tartott beszédében Maduro utalt arra, hogy a Bolívari Milícia (az elődje, Hugo Chávez által alapított nemzetőrség szervezete) 2005-re ötszázezer tagot fog számlálni, négy évvel később pedig létszámának el kell érnie az egymilliót.

A nemzetőrséget felfegyverzett polgári lakosokból verbuválják, akik a hivatásos rendfenntartó szervekkel együtt amolyan „munkásőrként” látják el a fennálló baloldali rendszer védelmét, a lakosságon belüli „nyugalom” fenntartásán túl a jelenlegi államfő teljhatalmát is biztosítják.

Különféle „harci feladatokat” látnak el, így – mint az EFE hírügynökség írta – a kormány nemrég megbízta a nemzetőröket azzal is, hogy az élelmiszer-áruházakban segítsenek a vevők figyelmes kiszolgálásában, rövidítve ezzel a sorban állással töltött időt. Maduro szerdán hangsúlyozta, hogy minden nemzetőrnek rendelkeznie kell fegyverrel, egyenruhával, teljes felszereléssel.

Venezuelában erős tekintélyuralmi rendszer látszik kialakulni, amelyet még az előző államfő, Hugo Chávez épített ki tizennégy évig tartó hivatali ideje alatt. Ő vezette be a „különleges” intézkedéseket igazolni hivatott „bolívari forradalom” fogalmát. Ennek jegyében kért és kapott a parlamenttől több alkalommal is „különleges hatásköröket”. A Chávez személyi kultuszát fenntartani próbáló Maduro is néhány héttel ezelőtt ilyen különleges felhatalmazást kért a törvényhozástól, mert szerinte csak így veheti fel a harcot a korrupcióval és a gazdasági háborút folytató „burzsoáziával”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.