A Szent Mihály-székesegyház előtti téren kék-sárga nemzeti lobogókat tartanak a demonstrálók. „A rendőrség a néppel van” mondatot skandálják időről időre. A térnél elhaladó autók dudálással jelzik, hogy támogatják a megmozdulást. Eközben Mikola Azarov ukrán miniszterelnök provokációnak nevezte a Függetlenség téri demonstráció erőszakos szétoszlatását, és alapos vizsgálatot ígért. Az ellenzék viszont bejelentette, hogy országos sztrájkot szervez. Közben állítólag benyújtotta lemondását Szerhij Levocskin, Viktor Janukovics elnöki adminisztrációjának vezetője. A kijevi rendőrség azzal magyarázta a hajnali oszlatást, hogy a demonstráció akadályozta a főváros újévi fenyőfájának építését.
Szemtanúk szerint a zömében egyetemistákból álló tüntetőket gumibotokkal verték és rugdosták a rohamrendőrök, még azokat is, akik menekülni próbáltak, és semmiféle ellenállást nem tanúsítottak az oszlatással szemben. A kijevi mentőszolgálat főorvosa szerint az incidens után 35-en kértek orvosi segítséget, közülük hét kórházi ellátásra szorult. A belügyminisztérium szerint 12 rendőr is megsérült a központi téren. A hatóságok 35 tüntetőt vettek őrizetbe, akiket nap közben elengedtek.
Julija Timosenko bebörtönzött volt miniszterelnök szombaton közzétett üzenetében arra kérte az ukránokat, hogy folytassák a tüntetéseket mindaddig, míg békés úton nem sikerül megdönteni a jelenlegi rezsimet. Az ellenzék nem áll le a tüntetésekkel, vasárnapra is demonstrációt hirdetett. Kijevben és több ukrán nagyvárosban azóta tartanak szünet nélkül az európai integráció melletti tüntetések, hogy a kormány múlt héten csütörtökön rendeletben állította le az EU-ukrán társulási megállapodás aláírásának felkészülési folyamatát. Az aláírás az EU vilniusi keleti partnerségi értekezletének fénypontja lett volna, Janukovics elnök azonban határozottan elzárkózott attól, hogy bármit is aláírjon az unióval.
A Külügyminisztérium szombaton közleményben ítélte el a kijevi Európa-párti tüntetés szétverését, és általában az erőszak alkalmazását Ukrajnában.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!