Traian Basescu felidézte: az ország első nagy célkitűzése az Észak-Atlanti Szövetséghez való csatlakozás, a második pedig az Európai Unióba való belépés volt. „Azt hiszem, hogy a harmadik alapvető cél az egyesülés kell, hogy legyen a Moldovai Köztársasággal. Ez nem képezheti vita tárgyát” – jelentette ki az elnök. Hozzátette, senki nem mondja, hogy ennek azonnal meg kell történnie. Basescu a mostani helyzetben azt tartotta fontosnak, hogy a Moldovai Köztársaságnak „Románia legyen az ügyvédje az Európai Unióba vezető útján”. Az elnök szerint Romániának felkészülten kell várnia azt a pillanatot, amikor a moldovaiak is akarják az egyesülést.
A tévéinterjúban kérdezték az államfőt egy kedden közzétett romániai közvélemény-kutatásról is, amely szerint a románok 51,7 százaléka gondolja, hogy Moldova inkább Romániához és az Európai Unióhoz tartozik, és csak 25,7 százalékuk hiszi, hogy Moldova Oroszországhoz áll közelebb. A megkérdezettek 61,7 százaléka értett egyet azzal, hogy Romániának egyesülnie kellene Moldovával, ha a szomszédos állam EU-integrációja nem lenne lehetséges.
Traian Basescu elmondta, nem ismerte a közvélemény-kutatást, de ha a közvélemény nem kedvezne az egyesülésnek, akkor is ezt képviselné. „Itt államérdekről – függetlenül attól, hogy mi a románok véleménye –, Románia hosszú távú érdekeiről van szó” – magyarázta az elnök.
A riporter kérdésére, hogy tanácskozott-e minderről a román Külügyminisztériummal, Basescu kijelentette, egyelőre neki kell megadnia a hangot az ország külpolitikájában, majd visszakérdezett: „Azt hiszi, Corlatean úr (Titus Corlatean román külügyminiszter) nem támogatná a két román állam egyesülését?”
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!